Orbán Viktor beszédének bölcseletei díszítik a felújított csepeli gimnázium falát
Kétségkívül hazafiakat nevelnek majd a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban, ugyanis nem kisebb szónoktól származó idézetek díszítik az egyik falat, mint Orbán Viktortól. A falon olyan idézetek szerepelnek, amelyeket Orbán Viktor mondott el az Összetartozás Emlékhelyének avatásán még 2020-ban.
A piros-fehér-zöld szegéllyel körbefuttatott „Magyarország hét törvénye” a következő:
- Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!
- Minden magyar gyermek újabb őrhely!
- Az igazság erő nélkül keveset ér!
- Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!
- Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!
- Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!
- Egyetlen magyar sincs egyedül!
Egyébként az új iskolaépület átadásáról több politikus is beszámolt a Facebook-oldalán, például Dömötör Csaba fideszes képviselő és Németh Szilárd rezsibiztos is. Azonban érdekes, hogy bár egyik képekben, a másik videóban számolt be az átadásról, egy dolog közös a két posztban, mégpedig a hét törvény megjelenése.
Az iskolában egyébként színháztermet, sportcsarnokot, szaktantermeket, könyvtárt és kápolnát is kialakítottak: 760 diák tanulhat, 70 tanár dolgozhat 24 osztályban és 15 ezer négyzetméteren, a legmodernebb körülmények között – közölte a Napi.hu.