A főügyészség kukázta a perújítás lehetőségét a Teréz körúti robbantó ügyében

2023.09.05. 11:38
Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője kijelentette, hogy nem tárgyalják újra a 2016 őszén történt Teréz körúti robbantás ügyét – tudta meg a Mandiner.

A 2016. szeptemberi robbantás vádlottja, P. László 2019 márciusában jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést kapott többszörösen minősített emberölés és terrorcselekmény miatt.

A férfi ennek megfelelően leghamarabb 2049-ben szabadulhat feltételesen.

A robbantás helyszíne
A robbantás helyszíne
Fotó: Olvasónk, László / Index

Keviczki István, P. László védőügyvédje perújítást kezdeményezett nyár elején. Az ügyvéd a Mandinernek elmondta, hogy több olyan szakvéleményt is sikerült beszereznie, amelyek egyértelműen perújítást kell hogy érjenek. A Fővárosi Ítélőtábla azonban most rácáfolt erre.

Csiha Gábor a Mandinernek megerősítette ugyanis, hogy a Fővárosi Ítélőtábla elutasította az előterjesztett védői perújítási kezdeményezést, mivel az új bizonyítási eszközök perdöntő bizonyítékot nem szolgáltattak az ügyben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport