Egy újszülött kisfiút találtak a kecskeméti kórház bejárata előtt

2023.09.07. 13:38
Kék csíkos sapkában és csillagos takaróba csavarva találták meg hétfőn a 3,5 kilogrammos és 52 centiméteres újszülöttet Kecskeméten, akit a kórház nővérei Viktor névre kereszteltek.

A kisbabát egy, a kórház környékén járó férfi vette észre, azonnal felkapta a kicsit, és berohant vele a kórházba, ahol egy ügyeletes egészségügyi dolgozó sietett a segítségére. A dolgozó úgy fogalmazott,

a kezei nagyon ki voltak hűlve, úgyhogy magamhoz szorítottam, és vittem is föl a gyerekosztályra

– nyilatkozta az RTL-nek.

Az osztályon egyből megvizsgálták a kicsit, és megállapították, hogy makkegészséges. Az osztály orvosa azt mondta, mivel a kisbaba hozzátartozója nem a transzport-inkubátormentőbe helyezte őt, hanem a földre, így a kicsi elég kihűlt állapotban érkezett a kórházba. 

A nővérek körében nagy kedvenccé vált a kis Viktor, Kelemen Edit, az osztály vezetője úgy fogalmazott,

az ilyen hányattatott sorsú babákat igyekeznek elkényeztetni, hiszen nincs velük az anyukájuk, aki dédelgethetné őket.

Az orvos kiemelte, aki úgy dönt, hogy mégsem tudja vállalni újszülöttjét, az helyezze a kórháznál található gyermekmentő inkubátorba babáját. Ez a lehetőség már 10 éve a kecskeméti lakosok rendelkezésére áll, amivel eddig 4 édesanya élt. Ebből egy kisgyermekért később mégis jelentkeztek szülei, és azóta is családjával él. 

Az inkubátorhoz vezető útvonal és a szoba maga teljesen kamerázatlan, így is biztosítjuk a szülők számára a teljes anonimitást

– magyarázta Kelemen Edit.

Viktor édesanyja előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy mégis magához vegye kisfiát,

de 6 hét múlva már a gyámhivatal dönt a kicsi sorsáról.

Mindemellett, mivel nem az inkubátorba, hanem a földre helyezte újszülöttjét az ismeretlen hozzátartozó, így a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indított.