A KDNP politikusa kemény szavakkal illette Donáth Annát
Nacsa Lőrinc szerint „a baloldal nyíltan azért dolgozik, hogy Brüsszel ne a magyar családoknak, pedagógusoknak és vállalkozásoknak járó pénzeket fizesse ki, hanem balliberális holdudvarukat tömje milliárdokkal”.
Donáth Anna is elismerte, személyes küldetésének érzi, hogy a lehető legtöbb forrást küldje a civileknek. Az viszont a napnál is világosabb, hogy ezek valójában csak álcivil szervezetek, a legtöbb közvetlen kapcsolatban áll a Soros-birodalommal, és kiszolgálja annak politikai ambícióit
– mondta Nacsa Lőrinc.
Kiemelte, hogy „Brüsszel a dollárbaloldal segítségével olyan álcivil szervezeteket pénzel, amelyek a nemzeti kormányok megdöntésében, a magyar dollárbaloldal hatalomra juttatásában érdekeltek, hiszen részesei a Soros-hálózatnak”. Példaként az Amnesty Internationalt és a Magyar Helsinki Bizottságot hozta fel.
„Donáth Anna és a dollárbaloldal pedig büszkén vállalja, hogy mindent megtesznek azért, hogy a jogosan nekünk járó forrásokat a magyar családok és pedagógusok ne kaphassák meg, kerüljenek inkább az őket kiszolgáló NGO-khoz. Ez felháborító” – fogalmazott a frakciószóvivő.