Létezik egy út Csókakőn, amely hivatalosan nem is létezik, az egyik ingatlan tulajdonosa mégis lezárta

2023.09.19. 13:33
2018-ban vette meg egy pár azokat a telkeket a településen, amelyen évtizedek óta keresztül megy egy út. Ezen közlekedtek a Balassi utcában élők, valamint a hétvégi házzal rendelkezők is. Ezt az utat az önkormányzat le is aszfaltozta, de a tulajdonosok egyik napról a másikra lezárták a közlekedők elől.

Egy pár 2018-ban megvásárolt egy Móra Ferenc utcai telket, majd később a mellette lévőt is. Azonban júliusban mindenféle előzetes bejelentés nélkül egyik napról a másikra lezárták az utat. Lelakatolták a kaput, amelyet az elmúlt években odaépítettek. A Balassi utcaiaknak azóta kerülőt kell tenniük a murvás, világítás nélküli keskeny utcákon, hogy hazajussanak. Ők keresték meg a problémával a feol.hu szerkesztőségét. 

Kérdéses, hogy az önkormányzat mit tesz az ügyben, a kijelölt új útvonal első fele – amelyre már a tervek is megvannak – több mint 30 százalékos lejtőn menne lefelé, ami ráadásul a szűk hely miatt csak egyirányú lehet. Ugyanakkor olyan szakaszba torkollna, amely hivatalosan nem út, csak vízmosás.

Az utca elején, a telken átfutó út aszfaltozásába annak idején a Balassa utcaiak is beszálltak pénzzel. Amikor az elkopott, az önkormányzat húzott rá új réteget. Egyébként a szóban forgó ház mellett még két másik áll, az ott élőknek is kerülniük kell most. 

Az ügyben több per is folyamatban van, és az is kiderült, a tulajdonosok egy ideje már fenyegetőztek az út lezárásával, de egészen idáig ez nem történt meg.

A jelenleg használt útvonalon azonban nagyobb járművek nem tudnak közlekedni, a szemetet a környező utcákba hordják ki, hogy a kukásautó el tudja szállítani, és a szippantósautó bejutása is problémát jelent. Az is kiderült, a lezárás miatt háborgó tulajdonosok nem alakítottak perközösséget, vagyis a maguk részéről nem terelték jogi útra a kérdést. Egyezkedni is próbáltak az utat lezáró tulajdonosokkal, de azt mondják, hajthatatlanok. 

Fűrész György, Csókakő polgármestere elárulta a lapnak, az út 1977 óta létezik, de a tanács nem vitte végig a folyamatot, amely ahhoz kell, hogy a szolgalmi jogot a telken keresztülvezető útra megkapja. Pedig az út érdeke volt a településnek is, hogy Csókakő azt a részét belterületbe tudják vonni. A Móra Ferenc utca első része miatt elsőként az azt lezáró tulajdonospár indított birtokvédelmi pert, amelyben a csókakői önkormányzat ellenkérelemmel élt, majd megindították a telki szolgalom lejegyzése iránti kérelmet, hogy pótolják a régi tanács hanyagsága vagy feledékenysége miatt fennálló hiányosságot.

A perek évek óta folyamatban vannak. A tulajdonosok nem sokkal a telek 2018-ban történt megvásárlását követően adtak be kérelmet az önkormányzathoz, hogy szüntessük meg és tüntessük el a telkükön keresztülmenő utat. Arra hivatkoztak, hogy ez az út telekkönyvileg nem létezik. Sajnos nem találtunk velük hangot, és megegyezni sem tudtunk, pedig tettünk olyan ajánlatot is, ami igen előnyös lett volna a számukra

– mondta Fürész György. 

A lezárást követően a lakók feljelentést tettek, a kiérkező rendőrök közúti közlekedés elleni bűncselekmény miatt felvették az adatokat. Az önkormányzat is indított birtokvédelmi eljárást, de elveszítette. Ezzel az önkormányzat minden jogi lehetőségét kimerítette.

Az utat lezáró tulajdonosok is elmondták a véleményüket:

2018-ban vásároltuk meg a szóban forgó ingatlant, 2019 tavaszán kerestük meg előszőr a helyi önkormányzatot azzal a kéréssel, hogy szeretnénk az ingatlanunkat úgy használni, mint azt bárki más megteheti a saját magántulajdonával kapcsolatban. Akkor még teljesen pozitív hozzáállást kaptunk! Igaz, nem kevés időbe telt, de a helyi építési szabályzatban szereplő út nyomvonalára az önkormányzat megcsináltatta – meglátásunk szerint ezzel elismerve a jogos kérelmünket –, majd meg is kapta az építési engedélyt, az összes hatóság hozzájárulásával, ami azóta is érvényben van! Ez nem a három magánterületen áthaladó leaszfaltozott út nyomvonala, amire az önkormányzatnak semmilyen használati jogcíme nincs. Itt le is zárnám a nyilatkozatomat, hogy ennél kínosabb részletekbe ne menjek bele

– írták a tulajdonosok.