Új közlekedési tábla jelent meg Óbudán

2023.09.20. 21:41
Óbudán hoztak létre egy teljesen új dolgot, a nyitott kerékpársávokat. Bár a kerületben új, Budapesten több helyen is létezik már. Ezzel pedig teljese megváltozik a közlekedési rend. Itt a kerékpároknak van elsőbbségük a gépjárműforgalommal szemben.

A Gázgyár utca egy alternatíva nélküli útvonal észak–déli irányban Óbuda és a Római-part között, illetve Békásmegyer és Szentendre felé.

Ezért a forgalmi rend úgy módosult, hogy a jövőben biztonságosabb legyen a kerékpározás, egyúttal csökkenjen a gépjárművek sebessége

– közölte a BKK.  

A nyitott kerékpársávok az úttest két oldalán találhatók, szaggatott vonallal elválasztva. A KRESZ megengedi, hogy az autóval közlekedők is ráhajtsanak ezekre a kerékpársávokra, ha – például egy velük szemben haladó másik jármű miatt – ki kell húzódniuk az úttest szélére, illetve ha egy elágazásnál jobbra szeretnének fordulni. 

Mivel a Gázgyár utcai útvonal az Eurovelo 6 nemzetközi túraútvonal része, ezért a nem helyi, átmenő gépjárműforgalomnak a szomszédos Szentendrei út használatát javasolja a BKK.