Kevés lehetett a fizetés: számítógép-alkatrészeket loptak egy sárvári cég alkalmazottai

2023.09.21. 15:50
Különösen nagy értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésében mondta ki bűnösnek a Sárvári Járási Bíróság azt az öt vádlottat, akik egy sárvári telephellyel rendelkező, számítógépek összeszerelésével foglalkozó cégtől tulajdonítottak el processzorokat, SSD kártyákat és pendrive-okat – közölte az MTI-vel csütörtökön a Szombathelyi Törvényszék sajtóosztálya.

Az elsőrendű vádlottat 3 év 6 hónap, a másodrendűt 5 év letöltendő börtönre, a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottakat pedig felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság, és elrendelte pártfogói felügyeletüket. Kötelezték a vádlottakat kártérítés megfizetésére is.

Az ítélet ismertetése szerint az első-, másod- és harmadrendű vádlott raktári anyagmozgatóként dolgozott a sértett sárvári telephelyén, a negyedrendű és az ötödrendű vádlott pedig a céggel szerződésben álló vagyonvédelmi vállalkozás alkalmazottja volt.

Az elsőrendű vádlott 2020. március 27-én 147 darab processzort vett magához a cég raktárából, majd az előre megbeszéltek szerint azokat a ruhája alá rejtve úgy vitte át a biztonsági ellenőrzésen, hogy a kézi fémdetektor, amivel átvizsgálták, ki volt kapcsolva – írták.

A processzorokat az elsőrendű vádlott a cég parkolójában adta át a másodrendű vádlottnak, aki azokat ismeretlen személynek értékesítette. Az okozott kár meghaladta a 17 millió forintot – részletezték a törvényszék közleményében.

Hozzáfűzték: a későbbiekben hasonló módszerrel SSD kártyákat és pendrive-okat tulajdonítottak el, összesen több mint 67 millió forint meg nem térült kárt okozva a sértettnek.

Az ítélet csak a másodrendű vádlott esetében nem jogerős, aki felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.