A világon egyedülálló hajók kezdték meg szolgálatukat a Balatonon
A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.
A 2019 óta újra többségi állami tulajdonban működő Balatoni Hajózási Zrt. a magyar kormány támogatásának köszönhetően tudta megvásárolni a hajókat. A korszerűsítés érdekében beszerzett két új személyhajót és két kompot a komáromi hajógyárban építették meg, majd szétszerelve szállították a Balatonra júliusban.
A kompok acélszerkezetének tömege 298 tonna.
Megépítésükhöz összesen 11 kilométer elektromos vezetéket és közel 4 tonna festéket használtak fel. A katamaránokhoz egyenként 157 tonna acélt, 9 tonna hegesztési segédanyagot, 14 kilométer elektromos vezetéket használtak – ismerteti közleményében a Balatoni Hajózási Zrt.
Mérföldkő a balatoni fejlesztésekben
Mint a Sonline.hu írja, első balatoni útját a Tomaj katamaránt és a Tihany nevű kompot pénteken mutatták be a sajtónak. A 35 méter hosszú és 350 férőhelyes hajó a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. siófoki kikötőjéből indulva már legelső útját is megtehette.
A tájékoztatón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, hogy „újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések”.
A világon nincsen másik (ezekhez a hajókhoz) hasonló, mert kizárólag a Balatonhoz, annak mélységéhez igazodva gyártották le Komáromban
– tette hozzá Dömötör Csaba.