Józsefváros polgármestere betiltaná a szeszesital-árusítást a nemzeti dohányboltokban
Pikó András józsefvárosi polgármester kezdeményezésére a kerületi képviselőtestület határozatban kezdeményezte az Országgyűlésnél a jogszabálymódosítást, amely lehetővé tenné, hogy a helyi képviselőtestület szeszesital árusítását szabályozó rendelete terjedjen ki a nemzeti dohányboltokra is.
A polgármester szerint nincs olyan település, Józsefváros sem kivétel, ahol ne okozna gondot, hogy a 0–24-ben nyitva tartó nemzeti trafikok vásárlóinak jelentős része a közterületeken fogyasztja el a vásárolt italt.
Vannak olyan nemzeti dohányboltok, ahol nem csak ez a probléma – a prostitúciótól kezdve a drogterjesztésig rengeteg panaszt kapok. A józsefvárosi panaszosok ezeket a tevékenységeket konkrétan azoknak a dohányboltoknak a működéséhez kapcsolják, amelyek előtt mindezeket a tevékenységeket nap mint nap tapasztalják
– írta bejegyzésében Pikó.
Azonban a bejegyzéséből kiderült, hogy az indítványt a kormány elutasította.
„Ellenben ráirányították a figyelmet a közterületi alkoholfogyasztás tilalmának szabályozási lehetőségére. Józsefváros hatályos közösségi rendelete azonban évek óta tartalmazza ezt a tényállást, a közterület-felügyeletünk munkatársai eljárnak ezen esetekben, helyszíni bírság vagy rendőrség irányába tett szabálysértési feljelentés formájában. Ennél azonban sokkal hatásosabb megoldásra van szükség, ezt jelentette volna a nyitvatartási szabályok és az ellenőrzési jogok dohányboltokra történő kiterjesztése” – tette hozzá a józsefvárosi polgármester.
A válaszlevél cinikus, hiszen miközben természetesnek tartja, hogy a nemzeti dohányboltok a helyi rendeletek felett állnak, a működésük miatti közbiztonsági problémákat hatékony rendőrségi fellépés híján az önkormányzatra tolja
– véli Pikó, aki szerint felháborító, hogy a józsefvárosiak közbiztonságánál előrébb való a trafikos csókosok profitja, és a kormány megint magára hagyja egy általa generált probléma kezelésében az önkormányzatokat.