Nagyon gyorsan cserélni kellene a HÉV-szerelvényeket, de a kormány nem tesz semmit

2023.09.28. 20:22
A legidősebb HÉV-motorvonatok jövőre 60 évesek lesznek, de a legfiatalabbak is már negyven év körül járnak. Korábban a kormányzat prioritásként kezelte a HÉV-vonalak és a szerelvények felújítását, de mára már ez nem mondható el. Az uniós források befagyasztása pedig csak tetézi a problémákat.

A MÁV 2021-ben kiírt egy járműbeszerzési tendert, de végül eredménytelennek nyilvánították, és azóta se hirdettek újat. Akkor a legalacsonyabb ára a teljes flottára forintra átszámolva 200 milliárd forint lett volna. A kormány azonban sokallta az összeget, pedig az uniós helyreállítási alap Magyarországra jutó 5,8 milliárd eurós (mintegy 2200-2300 milliárd forint, árfolyamtól függően) keretből is ki lehetett volna fizetni – közölte a Népszava.

Az uniós forrásokat csak 2026 augusztusáig lehet felhasználni, miközben egy ekkora volumenű közbeszerzésnek kell minimum egy év, a vasúti járművek gyártása pedig 5-6 év körülre tehető. Magyarország 289 milliárd forintot szánt volna a támogatásból erre a célra, ami 100 százalékos támogatású projekt lett volna, de végül jogállamisági feltételekhez kötött terv miatt nem érkezett meg a pénz.

Közben a legidősebb HÉV-motorvonatok a H7-es (csepeli) vonalon közlekednek, ezek közül 2 motorvonat jövőre, míg további öt jármű 2026-ig eléri a 60 éves kort

– válaszolta a Népszava kérdésére a fővárosi HÉV-üzletágat a fővárosi önkormányzattól 2016-ban átvevő MÁV-HÉV Zrt. A járművek a lap szerint eredetileg az üzembeállítástól számított 50 évig közlekedhetnének, de a vasúthatóság korábban felmentést adott ezen előírás alól, és adott 10 év haladékot.

Lassan ez a tízéves haladék is kitelik, viszont ez nem számít a vállalatnak. A Népszava erre vonatkozó kérdésére ugyanis azzal válaszoltak: 

A HÉV-motorvonat-flotta 77 százaléka ugyan idősebb 40 évesnél, a 23 százalékuk pedig idősebb 50 évesnél is, a biztonságos üzemeltetés azonban nem pusztán az életkoron múlik. A motorvonatok üzemeltetése szigorú technológiai előírások szerint történik, ezek betartása mellett a vasúti járművek biztonságosan üzemeltethetők, amíg az előírt biztonsági határértékeket – például az oldallemez vastagságára vonatkozókat – a megadott paraméterek el nem érik.

Az üzembentartó felelőssége, hogy a vasúti jármű mindenkor megfeleljen az üzemeltetésére vonatkozó szabályokban és az üzembehelyezési engedélyben meghatározott feltételeknek a lap szerint, de a 60 éves korhatár is kibővíthető. Azonban a legfiatalabb járművek is a negyvenedik évüknél járnak. Az idősebb kocsikból jelenleg három nem üzemel, ami nem okoz zavart, mert a meglévő 100-ból 79-nek kell futnia.

A minisztérium korábban azt válaszolta a Népszavának, hogy „kiemelten” foglalkozik a HÉV fejlesztésével, mivel „a Budapest és az agglomeráció közlekedése több millió ember mozgását, életét befolyásolja”. Tavaly novemberben pedig Lázár János közlekedési miniszter azt mondta, hogy a „HÉV- fejlesztés nem került leállításra”, sőt „ prioritást kapott”, és a fejlesztések 2023-ban indulnak”.

Azonban nemrég több fővárosi és néhány vidéki fejlesztést töröltek a „rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében”. Ezek között van a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli HÉV-vonal fejlesztése is.