- Belföld
- novák katalin
- nemzetközi gyermekmentő szolgálat
- lovasterápia
- díjlovaglás
- verseny
- fogyatékkal élők
- gyermek
Számára „különösen kedves rendezvényen” vett részt Novák Katalin
A fogyatékkal élő gyerekek lovasterápiás versenyén idén 24 csapat 145 kis lovasa vesz részt. Szombaton a gyerekcsapatok 9 versenyszámban mérték össze tudásukat. A gyerekek lelkesen mutatták be a versenypályán, amit egész évben tanultak a fejlesztőfoglalkozásokon.
A délelőtti versenyszámok egyik házigazdája Novák Katalin köztársasági elnök volt, aki együtt melegített be és tornázott a látássérült gyerekekkel, majd végigkísérte az ügyességi pályán az első versenyzőt.
Ma egy számomra különösen kedves rendezvény vendége lehettem. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Fóton rendezett látássérült és fogyatékkal élő gyermekek számára lovasterápiás versenyt
– írta az eseményről Facebook-oldalán Novák Katalin.
A köztársasági elnök megköszönte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját, valamint gratulált a versenyzőknek.
Úgy tartják, a lovak meg tudják különböztetni az emberi hangokban megbúvó érzelmeket, de a gyermekek szinte szavak nélkül is megtalálják velük a számukra annyira szükséges összhangot. A lovat ezért is alkalmazzák látássérült és fogyatékkal élő gyermekek terápiájához, amiben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat élen jár
– olvasható a bejegyzésben.
A Nemzetközi Díjlovas Verseny szombati eredményei:
- A Junior egyéni verseny győztese: Kóródi Nóra (Magyarország), lova: Dancing Queen BC
- A Póni egyéni verseny győztese: Szeivolt Hanna Titanilla (Magyarország), lova: Herzkoenig NRW
- A Fiatal lovas egyéni verseny győztese: Anna Prochazkova (Csehország), lova: Praestemarkens Quatero
- Az Intermediate I. verseny győztese: Hannah Beaulieu (Kanada), lova: Meggle’s Long Island
- A Nagydíj CDI3* verseny győztese: Juan Rodriguez Carvajal (Spanyolország), lova: Meggle’s Boston
- A Telekom Nagydíj WC győztese: Patrik Kittel (Svédország), lova: Bonamour.
A Nemzeti Díjlovas Verseny szombati eredményei:
- Az Intermediate B verseny győztese: Kerekes Ágnes (Vajtai Elit LCSE), lova: Diamond
- Az L8 feladat győztese: Tóth Lilien (Daniló Sportegyesület), lova: Renoir
- Az Intermediaire I. verseny győztese: Alesia Sherzhanovich (Somogyi LSZI KFT), lova: Chris Air
- A Junior egyéni feladat győztese: Nagyházi Júlia (Xenophon Lovas Klub), lova: Dorian Gray