Jelenleg is válságos a vecsési horror baleset sérültjének állapota
A két kocsi egy kereszteződésben ütközött össze. A Bors információi szerint a karambolt követően a Golf továbbcsúszott, és kidöntött egy villanyoszlopot, ami egyenesen ráborult.
Láttuk később a kocsit, amire rádőlt az oszlop, brutális volt, ahogyan az a kocsi kinézett, ha egyáltalán még lehetett kocsinak mondani. Ahogy láttuk, az oszlop nem csak kettévágta azt a kocsit, sokkal inkább összezúzta, az elejéből nagyjából nem marad semmi, és a hátulja is megrongálódott
– mesélte egy szemtanú.
A roncsból a Katasztrófavédelem munkatársainak kellett kiemelni a sérült sofőrt, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
A helyiek szerint isteni csoda, hogy a balesetet egyáltalán túlélte a Golf sofőrje:
Nem tudom, hogy abban a kocsiban hogyan maradt életben bárki is, mert az oszlop klasszikus beton villanyoszlop volt, és a sofőrrészt találta el legdurvábban. Nem tudjuk, mi lett a golfossal, de azt hallottuk, hogy életveszélyesen megsérült
– mondta egy helyi lakos.
A férfi állapota jelenleg is válságos. Egyelőre nem tudni, hogyan is történt pontosan a baleset, de a helyiek arról beszélnek, hogy a BMW kanyarodni próbált, a golfos pedig ekkor akarta megelőzni, de eltalálta a kocsit. Az eset körülményeit jelenleg is vizsgálja a rendőrség.