Változtak a fizetési meghagyás szabályai

DSC8819
2023.10.04. 07:41
2023. október 1-jétől módosult a fizetési meghagyásos eljárás – hívja fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. Így az elektronikus ügyintézésre kötelezettek számára teljesen elektronikussá vált az eljárás. Ha velük szemben fizetési meghagyást bocsátanak ki, akkor azt az elektronikus tárhelyükre kézbesítik, emiatt tovább gyorsul a folyamat.

Fizetési meghagyásos eljárást bárki kezdeményezhet, akinek tartoznak. A lejárt pénzkövetelés eredhet egy ki nem fizetett számlából, egy vissza nem fizetett kölcsönből, illetve egy el nem végzett – de kifizetett – munkából vagy egy károkozásból is.

Ezt az eljárást az indíthatja, akinek van belföldi kézbesítési címe, és az adósa is rendelkezik belföldi kézbesítési címmel. Hárommillió forintot meg nem haladó pénzkövetelésre nem lehet közvetlenül bírósági pert indítani, hanem fizetési meghagyásos eljárás útján érvényesíthető a követelés. Három és 30 millió forint között bírósági eljárás és fizetési meghagyásos eljárás is választható, míg 30 millió forint feletti tartozás érvényesítése esetén mindenképp bírósághoz kell fordulni.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) tájékoztatása szerint

lejárt tartozások miatt tavaly 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek.

A legtöbb eljárást követeléskezelők, közműcégek, mobilszolgáltatók kezdeményezték. Az esetek túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti tartozást akartak beszedni.

Mindenképpen át kell venni

Miután a fizetési meghagyást a közjegyzők bocsátják ki és nem egy bíróságtól érkezik a levél, vannak, akik hajlamosak ezt nem túl komolyan venni. Azt gondolják, hogy ez is csak egy újabb felszólítás, amire nem kell válaszolni. Ez súlyos tévedés! Ha valaki fizetési meghagyást kap, mindenképpen vegye át, hogy a kézhezvételtől számítva tizenöt napon belül reagálhasson a tartalmára. Arra is van megoldás, ha valóban tartozik, csak nem tud fizetni, mert nincs pénze. Tóth Ádám, a MOKK elnöke ezért azt javasolja:

Aki átmenetileg nem tud fizetni, az kérelmezheti a részletfizetést, illetve fizetésre halasztást, azaz halasztott fizetést, későbbi teljesítés engedélyezését is kérheti. Ehhez nyilatkozni kell a kötelezett vagyoni helyzetéről, hogy lássa a közjegyző: a kötelezett részleteiben meg tudja fizetni a tőle követelt összeget vagy néhány hónap haladék után képes lesz rá.

Figyelem! Erre azonban kizárólag az ellentmondásra nyitva álló határidőben, azaz a fizetési meghagyás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül van lehetőség az ellentmondással egyező módon:

  • szóban bármely közjegyzőnél vagy
  • levélben az eljáró közjegyzőnél, illetve
  • elektronikus iratbeadásra kötelezett személyek esetében a MOKK rendszerén keresztül.

Az eljárások gyorsítása, papírmentessé tétele miatt az elektronikus ügyintézésre kötelezettek – mint például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők – már eddig is csak elektronikusan, minősített elektronikus aláírás és időbélyegző használatával nyújthattak be fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet. De ide tartoznak azok a társasházak is, amelyeknek van ügyvédje vagy közös képviselője, kft., bt. vagy egyéni vállalkozó.

Október 1-jétől további egyszerűsítés

Október 1-jétől tovább egyszerűsödött az eljárás: az elektronikus ügyintézésre kötelezettek ugyanis nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást, továbbá az összes, az eljáráshoz kapcsolódó iratot, például a hiánypótlási felhívást.

Ha a közjegyző szabályosnak talál egy elektronikusan kezdeményezett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet, akkor három munkanapon belül kibocsátja a fizetési meghagyást. Ha a címzett a kézbesítéstől számított 15 napon belül nem vitatja a követelést, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és végrehajtási eljárás is indítható a kötelezettel szemben.

Ha valaki vitatja a pénzkövetelés jogosságát vagy a tartozás összegét, ellentmondással kell élnie. Ezt az e-ügyintézésre kötelezettek elektronikus úton, de nem e-mailben, hanem a MOKK rendszerén keresztül tehetik meg.

A fizetési meghagyás elektronikus kézbesítésével tovább gyorsul és egyszerűsödik az eljárás, amellyel a kezdeményezők hozzájuthatnak jogos pénzkövetelésükhöz. Az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek figyelniük kell arra, hogy ha a tárhelyükre fizetési meghagyás érkezik, arra időben reagáljanak, különben az jogerőre emelkedik, és a jogosult végrehajtást kezdeményezhet

– állítja Szécsényi-Nagy Kristóf, a MOKK jogi ügyvezetője.

Szükség van a kötelezett adószámára is

De nem csak a kibocsátás módja változik, októbertől a fizetési meghagyást kezdeményezőknek meg kell adniuk a kötelezett adószámát is, amennyiben az rendelkezik ilyennel. A NAV adatbázisából, illetve a cégjegyzékből ez egyszerűen lekérhető.

Az eddig teljesen papíralapú európai fizetési meghagyásos eljárásnál októbertől a cégkapuval rendelkezők már csak elektronikus úton kezdeményezhetik az eljárást. A legfontosabb feltétel, hogy valamelyik félnek Magyarországon kívül más EU-tagállamban legyen a szokásos tartózkodási helye vagy székhelye.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.

11 perce

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.

február 27., 08:24

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.

február 27., 07:56