2024. június 23. 21:00
Svájc
Németország
Frankfurt Arena III. forduló
2024. június 23. 21:00
Skócia
Magyarország

Hol nyugszanak napjainkban az aradi vértanúk földi maradványai?

Aradi13
2023.10.06. 05:58
174 éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a 1848–49. évi szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét. A kormány 2001-ben október 6-át nemzeti gyásznappá nyilvánította. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy hol nyugszanak ma az aradi vértanúk.

Tizenhat a tizenhárom

Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Noha Aradon tizenhat honvédtisztet végeztek ki, a nemzeti emlékezet elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet és a miniszterelnököt tartja számon:

  • Dessewffy Arisztid,
  • Kiss Ernő,
  • Schweidel József,
  • Poeltenberg Ernő,
  • Török Ignác,
  • Láhner György,
  • Knezić Károly,
  • Nagysándor József,
  • Leiningen-Westerburg Károly,
  • Aulich Lajos,
  • Damjanich János,
  • Vécsey Károly tábornokok,
  • Lázár Vilmos ezredes, valamint
  • Batthyány Lajos miniszterelnök.

A vértanúk a szabadságharc elején aktív vagy kilépett császári tisztek voltak, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rangot viselt.

1849 augusztusa és 1850 februárja között még három honvédtisztet végeztek ki Aradon: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbertet, a honvéd vadászezredek parancsnokát, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg.

Golyó és kötél által

A császári haditörvényszék 1849. szeptember 26-án valamennyi honvédtisztet kötél általi halálra ítélte. Négy fő ügyében az ítéletet golyó általi halálra „enyhítették”.

Október 6-án hajnalban elsőként Lázár Vilmos ezredest, valamint Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő és Schweidel József tábornokokat vezették a vársánc tövéhez, ahol tizenkét katona hajtotta végre a „kegyelemből” kapott, golyó általi kivégzésüket. A többieket, vagyis Poeltenberg Ernő, Lahner György, Knezić Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és gróf Vécsey Károly tábornokokat a vártól távolabb eső, az előző napokban összetákolt bitófákra akasztották fel. Török Ignác szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végezhetett volna vele.

A mártírokat egytől egyig kivégzésük helyén földelték el, de az őröket lefizetve titokban több tábornok holttestét is elszállították első temetési helyükről.

Csernovics Péter komornyikja

Csernovics Péter, Damjanich János sógora két vértanú holttestét vitette el. A volt vármegyei főispán a kivégzés napján Zsiradó János nevű komornyikja markába száz aranyat nyomott azzal a meghagyással, hogy Damjanich holttestét mindenáron, Láhner, Vécsey és Leiningenét pedig ha lehetséges, szerezze meg a hóhértól, és Mácsán a parkban temesse el.

Zsiradó az utasítás szerint járt el. A hóhér egyesével szedte le a holttesteket a bitóról, és azokat átadta neki azzal a megjegyzéssel, hogy

ha akarja, odaadom magának a többieket is.

Csernovics utólag már bánta, hogy nem élt a lehetőséggel, és mivel a komornyik „a többi holttest iránt utasítást nem kapván, azok ott maradtak”. Éjjel érkezett meg a mácsai birtokra Damjanich és Láhner gyékénnyel letakart koporsója.

A komornyiknak sikerült Leiningen-Westerburg Károly és Vécsey Károly tetemét is kiváltania.

Leiningen özvegyének rokona, Urbán Gyula két ügyvéd révén október 6-án este kapta meg a gróf holttestét, amelyet monyorói birtokán helyezett el, majd 1876-ban Borosjenőn temettek el. Vécsey földi maradványait felesége kapta meg, amelyet ideiglenes jelleggel az aradi temetőben rejtettek el, majd egy év múlva a családi sírboltba szállították, ahol 1916-ig volt, és utána az aradi Kultúrpalota kriptájába vitették. 1974-ben Damjanichot, Láhnert és Leiningent áttemették, azóta újra Aradon pihennek.

A golyó által kivégzett Kiss Ernő holttestét a családja menekítette először az aradi ótemetőbe, onnan hat héttel később Katalinfalvára, végül Elemérre, a családi sírboltba került. Dessewffy földi maradványait a kivégzés után egy évvel rokonai szállították el titokban Margonyára, ahol azóta is nyugszik.

Hét mártír földi maradványai viszont hosszú évtizedekig hóhérjaik által megásott sírjaikban maradtak: Schweidel és Lázár a vársánc tövében, Aulich, Knezić, Nagysándor, Poeltenberg és Török tábornokok pedig valahol Arad város egy közterén.

Antropológiai vizsgálatok

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság közlése szerint a kiegyezést követően a többiek sírját is keresték, de a kutatások évtizedeken át nem vezettek eredményre. Aztán kivégzésük után hatvannégy évvel, 1913-ban leltek rá Schweidel és Lázár csontjaira, amelyeket az aradi Kultúrpalotába vittek.

Két évtizeddel később, 1932. május 9-én, amikor a tavaszi áradások miatt a Maros töltését erősítették, megtalálták Aulich, Knezić, Nagysándor, Poeltenberg és Török földi maradványait is, csakhogy a román hatóságok miatt azokat csak sietve tudták azonosítani és elszállítani az aradi temetőbe, ahonnan 1956-ban kerültek át a Kultúrpalotába.

Az antropológiai vizsgálatok igazolták, hogy a feltárásokkal mind a tizenhárom, 1849. október 6-án, Aradon kivégzett vértanú földi maradványainak ismertté vált a helye.

1974. október 6-án, a kivégzés 125. évfordulóján a múzeumban lévő öt tábornok csontjait, a három, Kultúrpalotában őrzött vértanú maradványait, valamint az exhumált Láhner, Leiningen-Westerburg és Damjanich hamvait az 1884-ben a kivégzés vélt helyén felállított obeliszk alatt kialakított kriptában helyezték el. Így Dessewffy Arisztid és Kiss Ernő kivételével az aradi vértanúk napjainkban már egy helyen nyugszanak.

A gyásznap története

Az aradi vértanúkra való emlékezés 1867-ig csak titokban történhetett, a kiegyezés után azonban október 6-a országos gyásznappá lett. A Horthy-korszakban tovább nőtt az emléknap jelentősége, sőt még a kommunista időszakban sem tiltották be. Bár a Kádár-rendszerben nem volt állami ünnep, az iskolákban, újságokban megemlékeztek a vértanúkról. A rendszerváltozás után az első Orbán-kormány 2001-ben – az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének napjával, november 4-ével együtt – nyilvánította nemzeti gyásznappá. A hagyományok szerint október 6-án a Kossuth téren félárbocra engedik Magyarország nemzeti lobogóját, majd az egykori miniszterelnök vesztőhelyén, a Batthyány-örökmécsesnél gyertyagyújtással, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen lévő Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással emlékeznek a mártírokra. A középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.

(Borítókép: Az aradi vértanúk. Fotó: Wikipédia)