A szakértő elmondta, mikor érdemes bekapcsolni a fűtést
Elérkezett a lehűlés, ami a fűtésszezon beköszöntét is jelenti. Egy brit szakember elmondta, hogyan érdemes bekapcsolni a radiátorokat.
A LadBible portál beszámolója szerint Jess Steele fűtéstechnológiai szakember azt mondta:
a brit egészségügyi szolgálat (NHS) szerint akkor érdemes befűteni otthonunkat, ha a kinti hőmérséklet 15 Celsius-fok alá csökkent.
Véleménye szerint az emberek ekkor kezdik megérezni a hideget az otthonukban is, és elmondása szerint ez lehet az a pont, amikor egészségügyi rizikót jelenthet az, ha nincs fűtés a házban.
Jess Steele hangsúlyozta: a lehetséges egészségügyi következmények miatt nem szabad a végletekig spórolni lakásunk felmelegítésével. Kiemelte, hogy a kihűlés leginkább
- a 65 év felettieket,
- a csecsemőket és az 5 év alatti gyerekeket,
- a krónikus betegeket és
- a várandós nőket veszélyezteti.