Mától lett jogerős a szekszárdi polgármester menesztése
Az egykori polgármester kedden közzétett egy bejegyzést a Facebook-oldalán, amelyből kiderül, hogy a júniusi döntés után másodfokú, jogerős ítélet csak most született – feltételezhetően azért, mert Ács Rezső megtámadta az elsőt.
„A felmentésemet kezdeményező közigazgatási perben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, ami azt jelenti, hogy ezzel egy időben a polgármesteri megbízatásom megszűnt. A döntést tudomásul vettem, és – tiszteletben tartva a bíróság kompetenciáját – elfogadom azt” – áll a bejegyzésben.
Ács ezután közli, hogy elfogadja a döntést, de nem ért egyet vele.
„Tudomásul veszem, még akkor is, ha mindez egyetlen határidő figyelmen kívül hagyása miatt történt. Egy határidő, amelyről jómagam nem tudtam – de ez nem szolgál mentségül, s amiről nyilván tudtak azok, akik ezt gondosan eltitkolták, s most biztos aduként felhasználták ellenem. Hogy miért éppen most, azt nem nehéz kitalálniuk azoknak, akik figyelemmel kísérik a kevésbé publikus városi eseményeket is, könnyen kideríthető, kinek, kiknek vagy minek voltam az útjában” – írja a posztban az egykori városvezető.
Jelen helyzetemben nincs más lehetőségem, mint elköszönni a város polgáraitól és köszönetet mondani mindazoknak, akiket ez megillet
– olvasható Ács bejegyzésében.