Mostantól jobb, ha kétszer is meggondolja, mielőtt randalírozni kezd egy repülőn

GettyImages-1244276278
2023.10.21. 11:04
Október 20-án lépett hatályba az az új törvény, amely a légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló nemzetközi egyezményt módosító jegyzőkönyvet hirdeti ki. A jogszabály jelentősen egyszerűsíti az eljárást, így a légi jármű parancsnoka könnyebben léphet fel a randalírozó utasokkal szemben és a légitársaság is megtéríttetheti az ilyen utasok által okozott károkat.

Ha rákattintunk a Flightradar nevű weboldalra, láthatjuk, hogy egyszerre több ezer repülőgép közlekedik a levegőben. De azt is, hogy a háború sújtotta Ukrajna fölött egyetlen utasszállító sincs, vagy Oroszország távol-keleti részén csak ezer kilométerenként tűnik fel egy-egy repülő. Ezt a hatalmas méhkast szemlélve nyilvánvalóvá válik, hogy ekkora forgalomhoz nemzetközi együttműködés és szigorú szabályok szükségesek, hiszen állandó veszéllyel és kockázattal jár ennyi légi jármű és az azok fedélzetén tartózkodók eljuttatása egyik helyről a másikra.

Ittas verekedő a fedélzeten

Sokáig az is vitatott volt, hogy a repülőgép fedélzetén elkövetett veszélyeztető cselekmény esetén melyik állam járhat el az elkövetővel szemben. Egy nemzetközi járat több állam felett is átrepül, de szóba jöhet a repülő kiindulási vagy rendeltetési helye, esetleg a közbenső állomás, a jegyek eladása, de az utasok állampolgársága szerinti ország joghatósága is.

Az is előfordult, hogy a nyílt tenger felett elkövetett cselekmény elbírálására egyetlen állam sem volt hajlandó.

Számos jogeset vezetett el egy átfogó nemzetközi szerződés megkötéséig. Ezek közé tartozik az az incidens is, amely 1948-ban, a nyílt tenger felett történt egy Puerto Ricóból az Egyesült Államokba tartó repülőgépen. Egy ittas férfi verekedni kezdett a fedélzeten, majd megharapta (!) a közbeavatkozni igyekvő pilótát és a stewardesseket is megtámadta. Leszállás után a verekedőt letartóztatta az amerikai hatóság, vádat is emelt ellene, de a bíró felmentette őt arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok joghatósága nem állapítható meg.

A Tokiói Egyezmény

Kereken hatvan éve, 1963 őszén 51 állam írta alá Tokióban a légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló egyezményt, amelyben a szerződő felek a joghatósági kérdéseket, illetve a légi jármű parancsnokának hatáskörét igyekeztek tisztázni. Egy repülésben levő légi jármű fedélzetén elkövetett cselekmény ugyanis olyan speciális kérdéseket vet fel, amelyek a földön elkövetett bűncselekményeknél fel sem merülnek. Nem szólva arról, hogy a levegőben elkövetett kisebb súlyú cselekmények (például dohányzás, verekedés vagy verbális zaklatás) is veszélyeztetheti a repülés biztonságát, így annak megítélése nyilvánvalóan eltér az ugyanolyan jellegű, de a földön elkövetett cselekményektől.

Azóta már 187 ország csatlakozott az egyezményhez, köztük Magyarország is.

Hazánkban 1971 márciusában egy törvényerejű rendeletben hirdették ki az egyezményt, miután a csatlakozási okmányt négy hónappal korábban letétbe helyezték a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnél (ICAO).

Az egyezmény szerint az adott légi járművet lajstromba vevő állam joghatósága kiterjed a fedélzetén elkövetett cselekményekre. Ám a konvenció nem kötelezi a lajstromozó államot a joghatóság gyakorlására, csak feljogosítja arra. Előfordulhat tudniillik, hogy a lajstromozó államnak nem érdeke az elkövető felelősségre vonása, és ezáltal büntetlen marad a cselekmény. Ennek elkerülése érdekében az egyezmény engedi, hogy bármely állam joghatóságot gyakoroljon, amelynek joga ezt egyébként lehetővé teszi. Emiatt lehetséges, hogy egyszerre több állam joghatósága is kiterjed az elkövetett cselekményre.

Az egyezmény a légi jármű parancsnokát is széles hatáskörrel ruházta fel. Így ha alapos okkal feltételezi, hogy a fedélzeten valaki súlyos bűncselekményt vagy a légi jármű, az azon tartózkodó személyek és vagyontárgyak biztonságát vagy a fedélzeti rendet veszélyeztető cselekményt készül elkövetni vagy követett el, akkor a parancsnoknak joga van még akár személyi szabadságot korlátozó intézkedést is alkalmazni az elkövetővel szemben.

A Montreali Jegyzőkönyv

A Tokiói Egyezmény megalkotása utáni évtizedekben több hiányosságra is fény derült. Ezért fél évszázaddal a konvenció megkötése után, 2014-ben az ICAO égisze alatt, Montrealban elfogadták a részes államok a Tokiói Egyezményt kiegészítő Jegyzőkönyvet, amely 2020. január 1-jén lépett hatályba.

A Jegyzőkönyvhöz Magyarország most csatlakozott.

Az Országgyűlés október 9-én fogadta el a 2023. évi LXII. törvényt, amely a légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló nemzetközi egyezményt módosító jegyzőkönyvet hirdeti ki. A jogszabályt a képviselők csaknem egyhangúlag fogadták el, csupán Dócs Dávid (Mi Hazánk) és Hadházy Ákos (független) tartózkodott.

Joghatóság, parancsnok, okozott kár

A korábbi hiányosságok kiküszöbölésére a jegyzőkönyv három fontos módosítást tartalmaz:

  1. Joghatóságot biztosít a légi jármű üzemeltetőjének székhelye szerinti államnak, továbbá a leszállás helye szerinti államnak is (függetlenül attól, hogy ez a tervezett leszállási hely vagy az engedetlen utas miatt leszállni kényszerülő légi jármű tényleges leszállási helye).
  2. Az eredeti szabályozással ellentétben a légi jármű parancsnokának már nem azt szükséges alapos okkal feltételeznie, hogy a fedélzeten a lajstromozó állam büntetőtörvénye szerint súlyos bűncselekmény elkövetése készül vagy történt meg, hanem elegendő, ha a parancsnok szerint minősül az súlyos bűncselekménynek. (Például ilyen a személyzet elleni fizikai támadás vagy ezzel való fenyegetés, illetve parancsnoknak a légi jármű, az utasok vagy a vagyontárgyak biztonságának védelme céljából kiadott jogszerű utasításainak megtagadása is.)
  3. A légitársaság megtéríttetheti az ilyen randalírozó utas által okozott kárát, költségeit, például, ha a leszállítása miatt kell a tervezettől eltérő államban landolnia a repülőgépének.

Ezek az új rendelkezések október 20-án hatályba is léptek.

(Borítókép: Mehmet Eser / Anadolu Agency / Getty Images)