Simicskó István: Komoly határvédelemmel lehet gátat szabni az Európát fenyegető tömeges migrációnak és a terrorizmusnak

2023.10.22. 11:14
Az Európát érő tömeges migrációnak, az abból eredő terrorizmusnak komoly határvédelemmel lehet megfelelően gátat szabni, nem pedig azzal, hogy elosztják a bevándorlókat a tagállamok között – mondta Simicskó István a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetőjét, egyben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagját annak kapcsán kérdezték, hogy sajtóhírek szerint a hétfői brüsszeli terrortámadás felgyorsíthatja a migránsok befogadásának kötelezettségével is együtt járó, új európai migrációs paktum elfogadását, amely ellen a magyar kormány tiltakozik – írta az MTI.

A politikus aláhúzta, a tömeges migrációnak  ahogy azt a magyar példa az elmúlt években már számtalanszor bebizonyította  komoly határvédelemmel, visszatoloncolással lehet megfelelően gátat szabni, nem pedig azzal, hogy elosztják a bevándorlókat az egyes európai országok között.

Hangsúlyozta, 

Magyarország számára elképzelhetetlen a kötelező migránskvóta bevezetése.

Szerinte ugyanis az nem megoldás, mert „nem akarunk migránsgettókat” az országban, így a paktumot a tervezett formában a kormány nem fogadhatja el.

Közölte, az Európai Uniónak a határvédelmét kellene erősítenie, erre vonatkozóan azonban nem láthatók határozott intézkedések, lépések, és ma úgy fest, Brüsszel migrációs politikája kudarc, ami az Izraelt ért Hamász-támadás miatt meginduló migránsok érkezésével a mainál is komolyabb problémák forrása lehet.

Simicskó István felhívta a figyelmet arra, hogy nap mint nap láthatók a tömeges migrációval járó veszélyek, hiszen a közelmúltban iszlám szélsőséges, fanatikus elkövetők gyilkoltak ismét Nyugat-Európában.

Annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság nem elvonta, hanem megháromszorozta a Palesztinának nyújtandó támogatást a Hamász-támadás után, Simicskó István azt mondta, évek óta úgy fest, mintha az európai döntéshozók időről időre – az egyébként Magyarország által is képviselt – józan ésszel ellentétesen cselekednének és folytatnának készakarva önfeladó politikát.

Közölte, a brüsszeli döntéshozókkal szemben Magyarország az erős, szuverén államok szövetségén alapuló Európai Uniót képzel el, ugyanis így lehet megvédeni a kontinens társadalmát, kultúráját, jövőjét még akkor is, ha Brüsszel politikai és pénzügyi zsarolással, nyomásgyakorlással, a választások befolyásolásával igyekszik hatni az országra.

Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni Magyarország a terrorizmus elleni küzdelemben, Simicskó István úgy felelt: a határvédelem és a szolgálatok fokozott figyelmére, valamint a szerb hatóságokkal való szoros együttműködésre lesz szükség a jövőben ahhoz, hogy a déli határ felől érkező veszélyes emberek – akár felfegyverzett terroristák – ne juthassanak be Magyarországra és így az Európai Unióba.