Felgyújtotta lakókocsiját egy férfi Budakeszin, több mint kétszáz milliós kárt okozott

2023.10.25. 06:33
Feltehetően dühében gyújtotta fel lakókocsiját egy férfi Budakeszin még tavaly. A lángok több szomszédos házra is átterjedtek, a gyújtogató azonban nem tett semmit a tűz megfékezéséért. A történtek miatt két ember kórházba került, a keletkezett kár a 200 millió forintot is meghaladta.

Tavaly áprilisban egy férfi felgyújtotta lakókocsiját, majd végignézte, ahogy a lángok mások családi házaira is átterjednek Budakeszin – közölte a Tények.

A tűzeset miatt a mentők két embert füstmérgezéssel vittek kórházba, ezenfelül több ház is lakhatatlan lett. A férfi 220 millió forintos kárt okozott.

Ő ott ült a tűz előtt és azt mondogatta, hogy égjen, aminek égnie kell

– nyilatkozta egy szemtanú. 

A gyújtogató nem saját lakókocsijában élt, és a tulajdonos vissza akarta venni tőle az autót. A férfi feltehetően bosszúból és dühében gyújtotta fel a kocsit. Az elkövető a bíróságon azt mondta, hogy ő csak kávét főzött, és baleset történt. 

Egy szakember azonban úgy nyilatkozott, a helyszínen tűzveszélyes folyadékot találtak, feltehetően pedig ez okozta a lángok gyors továbbterjedését.

A férfit különösen nagy kárt okozó tűzveszély okozásának bűntettével vádolják. A bíróság akár többéves börtönbüntetésre ítélheti.