Junior Prima díjas Holló Bettina, az Index újságírója
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A díjat még 2003-ban alapította Demján Sándor azok számára, akik a kultúra, a tudomány területén példát állítanak szakmai és emberi szempontból egyaránt. Célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. A Prima Primissima díj rangját e hitelességre törekvés mellett azon díjazottak személye emeli még magasabbra, akik az elmúlt egy évtizedben a legjobbakká váltak a jók között. A díjazottak valódi példaképek, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet.
2007-ben született meg a döntés az alapítók részéről, hogy a fiatalok között is jutalmazni kívánják a legkiemelkedőbbeket. Innentől kezdve a 30 év alatti tehetségeknek külön lehetőségük adódott a megmérettetésre. A díj segítséget és további ösztönzést kíván nyújtani szakmai céljaik megvalósításához azzal, hogy eredményeiket honorálja, visszajelzést ad a díjazottaknak arról, hogy jó úton járnak, teljesítményük és munkásságuk nem maradt észrevétlen.
A Junior Prima díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Energetika Zrt. a zene, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, az MBH Bank pedig a színházi művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja. A korábbi győztesek nevét ide kattintva olvashatja.
Az Index szerkesztősége 2022-ben is ünnepelhetett, akkor sportrovatunk újságírója, Kocsmár-Tóth István kapott Junior Prima díjat.
Ahogy az elmúlt években, így idén is hatan kapták meg a díjat, köztük az Index Közélet rovatának munkatársa, Holló Bettina, aki a díj átvételekor így fogalmazott:
Különösen fontos kapaszkodókat nyújtani a médiafogyasztóknak olyan időkben, amikor a világunk egyre kaotikusabb. A közösségi médián keresztül percről percre követhetjük a háborúkat, miközben folyamatosan azon kattogunk, vajon jó ötlet-e ennyi időt tölteni az online térben. Millió inger ér bennünket, hatalmas a zaj, ezer helyről szerezhetünk információt, és ezt meg is tesszük, krízis idején mindig megnő a tájékozódás iránti igény, a hírek habzsolása közben azonban nagyon gyakran elfelejtünk megállni, befelé figyelni, felismerni, hogy mi zajlik odabent. Még egyszer köszönöm a szerkesztőségnek, hogy közösen egyre nagyobb teret engedünk a mentális egészség köré csoportosuló cikkeknek, és még egyszer köszönöm a zsűrinek, hogy visszajelzést adtak arról, hogy ez egy jó irány, érdemes ezekkel a témákkal foglalkozni.
Bettina 2018-ban végzett a Budapesti Metropolitan Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán, integrált média szakirányon, egyetemi keretek között a tévézésbe, a rádiózásba és a klasszikus újságírásba is belekóstolt. 2021 májusában csatlakozott az Indexhez, ahol a szakterületévé vált az egészségügy és az oktatás, visszatérő témái között szerepel a hajléktalanság, a függőség és a bántalmazás.
Az elmúlt időszakban nagy szakmai visszhangot váltott ki sorozata, amely a pszichés panaszokról, függőségekről szól. Riportjai az anonim önsegítő csoportokról, így a szerencsejátékosokról, a drogfüggőkről, az alkoholistákról, a munkaholistákról, a szex- és szerelemfüggőkről, a túlevőkről, valamint a társ- és kapcsolatfüggőkről a hazai sajtóban elhallgatott, ki nem beszélt területekre nyújtottak betekintést. Emlékezetesek azok a riportjai is, amelyek a klasszikus értelemben vett mentális és idegrendszeri betegségekre koncentráltak, így a borderline személyiségzavarra, a skizofréniára, a Tourette-szindrómára, de nagy sikere volt az autizmust, az anorexiát vagy a narkolepsziát bemutató nagyriportjainak is.
Írásainak jellegadó sajátossága a higgadt, tárgyilagos, körültekintő, elméleti és történeti szempontokat példásan együtt érvényesítő szemlélet, amelynek aranyfedezetét az alapos kutatómunkával teremti meg. Riportjaiban a „dogmákkal és ellendogmákkal” egyaránt számot vet. Írásainak empátiáját, felkészültségét nemcsak a széles olvasóközönség, hanem a tudományos világ szaktekintélyei is elismerik.
Az Index vezérigazgatója, Starcz Ákos így fogalmazott Bettina sikere után:
Ahogy tavaly Istvánra, úgy idén Bettinára vagyunk nagyon büszkék. Ez a díj az Index elmúlt három évének legjelentősebb szakmai elismerése. Szerencsére a szerkesztőségen belül sok tehetséges fiatal kollégánk dolgozik, és évről évre nehezebb dolgunk van a jelölt kiválasztásában. Arra törekszünk, hogy sok ügyes, fiatal újságíró dolgozzon a szerkesztőségben, általuk is közelebb hozhassuk tartalmainkat a fiatalabb generációkhoz. Ez a díj is azt mutatja, hogy megtaláltuk a helyes utat, és ezen haladunk tovább.
Idén Holló Bettina mellett kitüntették Berecz Pétert, az ATV munkatársát, Csóti Rebekát, a 24.hu újságíróját, Kisbali Bencét, a Petőfi Rádió munkatársát, Kövesy Károlyt, a Portfolio újságíróját és Lengyel Emesét a Mediaworkstől.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)