Már bárki viselheti a Magyar Honvédség egyenruháját, ha a honvédelmi miniszter megengedi
A Magyar közlöny legfrissebb számából derült ki, hogy „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében” mostantól bárki viselhet katonai egyenruhát.
Az is kiderült, hogy a honvédelemért felelős miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyedi döntésén múlik, ki viselheti az egyenruhát, sőt az egyenruhán elhelyezett rendfokozati vagy megkülönböztető jelzéseket.
MINDEZEKÉRT PEDIG MÉG FIZETNI SEM KELL.
A jelenleg hatályos jogszabály szerint egyébként az aktív honvédek, a nyugállományúak, valamint a tartalékosok viselhetnek ilyen egyenruhát a rendelkezésre állás időszakában. Emellett a rendvédelmi állomány is viselhet, ha a honvédelemmel kapcsolatos feladatot lát el.