Főpolgármesteri Hivatal: Befejeződtek a közlekedésbiztonsági fejlesztések a XV. kerületben
A közlemény szerint a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a XV. kerülettel együttműködve 265,6 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósította meg a kerület „kerékpárosbarátabbá” tételét célzó fejlesztést.
A projektnek köszönhetően könnyebben és biztonságosabban lehet kerékpárral eljutni a kerület köz- és oktatási intézményeibe, az üzletekbe és a közösségi közlekedés megállóihoz. Kerékpárral megközelíthetővé váltak a szomszédos kerületek, valamint a belváros felé vezető, már meglévő útvonalak
– olvasható a tájékoztatásban.
A Főpolgármesteri Hivatal közölte, a beruházáskor forgalom- és sebességcsillapítási fejlesztések történtek, emellett kerékpársávot és kerékpáros nyomokat alakítottak ki a Széchenyi úti, a Szent Korona útjai, a Wesselényi utcai, valamint az Arany János utcai gyalogos-felüljáró megközelítésének elősegítése érdekében, ezáltal biztonságosabbá vált az átkelés az M3-as autópálya bevezető szakaszán.
Egyirányú utcákat nyitottak meg a kétirányú kerékpáros-forgalomnak, és közterületi átalakítások nyomán biztonságosabban lehet kerékpárral megközelíteni a Széchenyi téri Czabán Általános Iskolát.