Egyre több házaspár készít közös végrendeletet
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Vérgőzös emberek rontottak nekünk
- Nem kímélték, provokációval vádolták Oroszországban Szijjártó Péter
- A misét félbeszakítva tiltott ki a templomból a pap egy férfit, amiért az református nőt vett feleségül
- Vitézy Dávid meglepődött Lázár János trágár stílusán
- Figyelmeztetésekkel vonul el a front, a nap is kidugja az orrát pénteken
Évről évre többen fordulnak közjegyzőhöz végrendelet készítése miatt, és idén sem szakadt meg a tendencia: az első fél évben nyolc százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével végrendeletet, mint az előző év azonos időszakában.
A végintézkedés speciális formája, amikor házaspárok együtt, közös végrendeletben döntenek arról, mi lesz a hagyatékukkal az egyik vagy a másik fél halála után. Az új polgári törvénykönyv 2014-es hatályba lépése óta egyre népszerűbb ez a lehetőség, 2022-ben másfélszer annyian tettek közös végrendeletet közjegyzőnél, mint 2021-ben, míg 2023 első felében már majdnem ugyanannyian (81 százalék), mint tavaly az egész évben.
Nem mindegyik házaspár vállalja ugyanakkor a közös végrendelet kötöttségét. Az ugyanis érvényben marad az egyik fél halálát követően, köti a másik felet, és módosításának vagy visszavonásának szigorú szabályai vannak. Akik nem vállalják ezt a halálon túli megkötést, azt a megoldást választják, hogy egymással egyeztetve, de mégis külön végrendelkeznek különvagyonukról és a közös vagyonból rájuk eső részről. A közjegyzők tapasztalatai szerint egyelőre még ez a gyakoribb a házaspároknál.
Gyakran többet juttatnak egymásnak
Akár a közös, akár a két külön végrendeletet választják a házaspárok, általában egymás javára vagy leszármazóiknak juttatnak vagyonukból. Gyakran rendelkeznek hagyatékukról a nem az első házasságukban élők. Így meg tudják előzni a családi vitákat, előre meg tudják határozni, hogy közös és nem közös gyermekeik között kinek mennyit szánnak. Sőt, egymás gyerekeinek is juttathatnak saját különvagyonukból, ami a törvényes öröklés rendje szerint nem járna.
Sok házaspár nem bízza a törvényi szabályozásra a haláluk után fennmaradó vagyon öröklését, hanem maguk kívánják meghatározni, hogy ki milyen arányban részesüljön a hagyatékukból. A közjegyzők tapasztalatai szerint a házasok gyakran juttatnak egymás javára többet, mint amennyit a törvényes öröklési rend alapján a házastárs örökölne. Az is sokszor előfordul, hogy a gyermekeik között osztják fel másképp a hagyatékot, mint ami a törvény szerint járna
– mondja Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Mindenki szabadon rendelkezhet
Örökölni kétféleképpen lehet:
- végintézkedéssel (végrendeleti öröklés) vagy
- végintézkedés hiányában a törvény alapján (törvényes öröklés).
Végrendeletében mindenki szabadon rendelkezhet arról, hogy kinek juttatja a vagyonát. Akár egy barát, egy keresztgyermek vagy egy karitatív célt szolgáló egyesület, civil szervezet javára is lehet végrendelkezni.
Végrendeletet saját kezűleg, elejétől a végéig kézzel írva is lehet készíteni, ugyanakkor az okiratszerkesztési eljárás során érdemes közjegyző vagy ügyvéd segítségét igénybe venni. Egy végrendeletnek tudniillik – akár valaki egyedül, akár egy házaspár közösen teszi – szigorú formai és tartalmi követelményeknek kell megfelelnie, és elég csak egy apró hiba, hogy az érvénytelen legyen.
A tapasztalatok szerint a házilag szerkesztett végintézkedések sokszor hiányosak, hibásak, emiatt pedig érvénytelenek.
A közjegyzőnél készített végintézkedésnek számos előnye van a „házilag megírt végrendelettel” szemben. A közjegyzőnél kiküszöbölhetjük azokat a formai és tartalmi hiányosságokat, amelyekre hivatkozva az örökösök megtámadhatják azt a hagyatéki eljárás során. A közjegyzői okiratba foglalt végrendelet további előnye, hogy a végrendelkezés tényét minden esetben bejegyzik a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, így a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző is tudomást szerez róla, valamint ezáltal a végrendelkező végakarata is érvényesül.
A közös végrendelet szabályai
A házastársak kizárólag írásban és csak a házassági életközösségük fennállása alatt készíthetnek közös végrendeletet. A közös végrendeletben a házastársak rendelkezhetnek a közös, illetve a különvagyonukról, valamint a házasságot megelőzően szerzett vagyonukról is.
A közös végrendeletre hatálytalanná válik,
- ha a végrendelet megtétele után a házaspár életközössége megszakad, és egyikük haláláig nem áll helyre, akkor is, ha hivatalosan nem váltak el;
- ha a közös végintézkedés – hacsak a közös végrendeletben ettől eltérően nem rendelkeznek –, amennyiben a megtétele után a végrendelkezőknek vagy egyiküknek gyermeke születik, vagy gyermeket fogadnak örökbe.
A közjegyzők szerint ennek indoka elsősorban az lehet, hogy a gyermek léte megváltoztathatja a házastársak elgondolását vagyonuk háramlásáról haláluk esetére.
Az is fontos szabály, hogy egyik fél nem tudja egyoldalúan módosítani vagy visszavonni a közös végrendeletet akkor, ha ezt a végintézkedésben kizárták, vagy az a másik végrendelkező értesítése nélkül történt.
(Borítókép: Index)