Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMKözel három évig félrediagnosztizálták, végül Bécsben műtötték meg a magyar nőt
Három évig szenvedett a fájdalomtól, de nem volt pénze magánorvosra és specialistára, ezért az előrehaladott endometriózis diagnózisának megállapítása helyett pszichiáterhez küldték. A magyar orvosok arra jutottak, hogy krónikus fájdalomszindrómában szenved.
Idén ősszel az ismeretségének és osztrák férjének köszönhetően Bécsben is eljutott egy orvoshoz, ahol szinte azonnal megműtötték.
El kellett távolítani a méhet, a petevezetéket. A vastagbél utolsó szakaszát teljesen benőtte az endometriózis, teljesen le kellett fejteni róla, olyan görcsöket okozott, hogy menni nem bírtam
– mesélte a nő az ATV Heti napló című műsorában.
Két és fél éven keresztül pszichiátertől pszichiáterig küldözgették, többször megállapították, hogy nincs baja. Járt urológusnál, több alkalommal nőgyógyásznál is. Rékassy Balázs egészségügyi szakértő szerint az ilyen esetek mögött a túlterheltség áll:
Lehetek szerencsés, és kerülhetek egy olyan orvoshoz, aki pihent, és tud velem foglalkozni, és kerülhetek egy olyanhoz, aki nem ért ahhoz az esethez, fáradt, elfoglalt, szétesik. Mindez látszik is a magyar lakosság egészségügyi állapotán. Látványsürgősségi gyógyítást csinálunk, és azt is későn
– mondta a szakember.