Négylábú kapása volt egy horgásznak Szentendrénél

2023.11.11. 09:55
Nem mindennapi kapása volt egy horgásznak a Duna szentendrei szakaszán, ugyanis november 5-én vasárnap egy kifejlett dámszarvast emelt a partra.

A szentendrei szakasz egy kiöblösödött részén akadt egy horgász a dámszarvas bika tetemére, azon a részen, ahol a sodrás már egészen lelassul.

Mivel az állat körülbelül 80-100 kilogrammot nyomott, így az erős horgászfelszerelés minden részére szükség volt a partra vontatáshoz, bár az utolsó métereken már kézzel húzta ki a halott hímet a vízből.

Egész friss elhullás lehetett, mert a bomlásnak semmi jele nem volt rajta észlelhető, gyakorlatilag még szaga sem volt. Semmi külsérelmi nyomot nem lehetett rajta látni, ami lövés okozta sebzésre, gázolásra, barcogásban való küzdelem során vetélytárs általi szúrásra, vagy kutya, esetleg aranysakál harapására utalt volna. Külön érdekesség a jobb agancsszáron az a hátrafelé növő rendellenes ág. Biztos nem volt kellemes neki, de semmiféle sérülést nem lehetett látni az alatta lévő bőrfelületen, még a szőrt sem koptatta ki

− fogalmazott Jókai Attila, egy másik horgász, aki végignézte a történteket.

A tapasztalt horgász azt is elmondta, ez nem számít olyan különleges esetnek, ugyanis „sajnos nagyon sok elhullott állatot látni a Duna vizében”. Hozzátette, hogy esetenként emberi holttestek is nekiütődnek a csónakjának vagy a lábuknak, ha esetleg vízben állva van kedvük horgászni.

Láttam már felpuffadt kecsketetemet lebegni az Északi-összekötő híd alatt a budai oldalon, ami a későbbiekben jó eséllyel végigcsorgott az egész fővároson

– számolt be egy korábbi esetről a Pecaverzumnak, ahol az állatról készített fénykép is megtekinthető.