Lázár Jánosék negyedmilliárdra perelték a teniszszövetség volt főtitkárát, végül nekik kell fizetniük

2023.11.11. 06:30
A Magyar Tenisz Szövetség több mint 250 millió forintos kártérítési pert indított a szövetség korábbi főtitkára ellen, de első fokon elvesztették a pert. Ha ez nem lenne elég, a Kecskeméti Törvényszék az üggyel együtt tárgyalta Richter Attila viszontkeresetét, amelyben egyebek mellett 16 havi ki nem fizetett bérét követelte. Ezt a bíróság indokoltnak találta, ezért a volt főtitkárnak közel 16 millió forint jár, emellett a szövetségnek kell megfizetnie a perköltséget is.

A Kecskeméti Törvényszék elutasította a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) több mint 250 millió forintos kártérítési igényét, amelyet az előző főtitkár, Richter Attila ellen nyújtott be – írja az rtl.hu.

Az ügy előzményét ismertetve arról írnak, hogy az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos –aki a Fidesz országgyűlési képviselője is – 2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól, mert állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni.

A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra.

Az akkori elnök több tétellel is indokolta a pénzügyi gondokat, mint például, hogy a szövetség az utolsó pillanatban lemondta a magyarországi WTA-torna rendezését, emiatt a későbbiekben több száz millió forint értékű ellentételezést kellett kifizetni.

A kormány a problémák felszínre törése után közbelépett, Orbán Viktor miniszterelnök pedig Lázár Jánosra bízta a szövetség irányítását. A későbbi miniszter büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért.

A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától. Az MTSZ szerint ugyanis az előző főtitkár anyagi kárt okozott azzal, hogy:

  • elnökségi felhatalmazás nélkül írta alá a WTA-torna rendezéséről szóló szerződést,
  • mindezt úgy, hogy megfelelő helyszín sem állt rendelkezésre a torna lebonyolítására,
  • a rendezésnek pedig még a pénzügyi fedezete sem volt biztosított.

A Kecskeméti Törvényszék júliusban kelt ítéletében a szövetség egyik állítását sem találta bizonyítottnak, sőt a bíróság éppen ellenkező következtetésekre jutott. A portál birtokába került ítélet szerint ugyanis Richter Attila nem önállóan hozta meg a különböző döntéseket – így a WTA-torna megrendezéséről szóló szerződést sem önhatalmúlag írta alá –, hanem erről előzőleg egyeztetett.

Az ítéletben a bíróság úgy fogalmazott, „az alperes mint főtitkár, az elnök, illetve az elnökség által meghozott döntések, valamint a közgyűlés által elfogadott határozatok alapján hajtotta végre a feladatokat, ekként nem volt megállapítható, hogy olyan önálló döntéseket hozott, melyek meghatározó befolyást gyakoroltak az egész szakszövetség működésére”.

A Kecskeméti Törvényszék nemcsak hogy elutasította a szövetség kártérítési igényét, de ezzel együtt tárgyalták Richter Attila viszontkeresetét, amelyben egyebek mellett 16 havi ki nem fizetett bérét követelte. Ezt a bíróság indokoltnak találta, ezért a volt főtitkárnak 15,8 millió forint jár, továbbá a szövetségnek kell megfizetnie az 5 millió forintos perköltséget is. Az ítélet nem jogerős, a Magyar Tenisz Szövetség ugyanis fellebbezett.

A volt főtitkár az rtl.hu megkeresésére azt mondta, hogy a bíróság ítélete azt bizonyítja: boszorkányüldözés folyt ellene is. Szerinte például eleve nem igaz, hogy 3,5 milliárd forint volt a szövetség hiánya, amikor lemondott a tisztségéről. 

Richter Attila úgy vélte, ezt támasztja alá a konszolidáció végső beszámolója is, amely szerint „nagyjából 950 millió forintot fizettek ki az előző elnökséghez fűződő kötelezettségek miatt, miközben több száz millió forintot a szövetség saját működésére fordított, ebből pedig következik, hogy a múlt tartozásaira nem volt szükség a 2,5 milliárd forintra”.