Száműzték a történelemből az első polgári származású magyar miniszterelnököt

Tudta azt, hogy Wekerle Sándor

• folyékonyan beszélt latinul?
• annyira szenvedélyes dohányos volt, hogy verset írt Pipámhoz címmel?
• fiatal korában mintegy tíz évig aktív szabadkőműves volt?
• nevéhez fűződik az aranyvaluta bevezetése 1892-ben?
• első köztéri szobrát csak halála után 87 évvel, 2008-ban állították fel a kispesti Wekerletelepen?

Ki volt Wekerle Sándor, akit Ferenc József „kedves doktor Wekerlének” szólított, míg Otto von Bismarck német kancellár a legzseniálisabb államférfi jelzővel illetett?

Államtitkár, miniszter, kormányfő

1848. november 14-én született Móron sváb származású polgári családban. Az elemi iskolát a móri kapucinusoknál már négyéves korában megkezdte, majd tanulmányait a székesfehérvári cisztercieknél folytatta, ahol 1867-ben kitűnő eredménnyel érettségizett. A fővárosban tanult jog- és államtudományokat. A doktori oklevél megszerzése után külföldi tanulmányútra indult, ahonnan hazatérve fogalmazó a Pénzügyminisztériumban. 1878-ban az elnöki osztály titkára lett, amelynek később a vezetését is rábízták. 1886-ban Tisza Kálmán pénzügyminiszter államtitkárává nevezte ki. Nem sokkal később a bobrói választókerületben nyert parlamenti képviselői mandátumot.

Kezdeményező szerepet vállalt a századforduló magyar gazdasági fellendülését megalapozó cukor-, szesz- és fogyasztási adókról, a dohányjövedékről, a regálék megváltásáról és az államadósságok konverziójáról szóló törvényjavaslatok előkészítésében. Törvény-előkészítő munkája elismeréseként a Tisza-kormányban 1889. április 9-én pénzügyminiszternek nevezték ki. A kormány bukása után a Szapáry-kabinetben is megtartotta a pénzügyi tárcát. Amikor Szapáry Gyula gróf lemondott a miniszterelnökségről, első polgári származású magyar kormányfőként 1892. november 21-én Wekerle Sándor lett az utódja.

A polgáriasodás kiszélesítése

Első kormányához fűződik az államháztartás egyensúlyának helyreállítása, a költségvetési deficit eltüntetése, az aranyvalutára való áttérés megszervezése, vagy a pénzügyi közigazgatás megszervezése. A kabinet tagja volt többek között Andrássy Gyula (a király személye körüli miniszter), Eötvös Loránd (vallás és közoktatás), Festetics Andor (földművelésügy), Fejérváry Géza (honvédelem) és Szilágyi Dezső (igazságügy).

A Wekerle-kormány úttörő szerepet vállalt a polgáriasodás kiszélesítésében, a magyar jogi és közigazgatási rendszernek az európai jogrendhez igazodásában. Napjainkban ezt a folyamatot nevezik jogharmonizációnak.

Javaslatai közé tartoztak például a kötelező polgári házasságról, az állami anyakönyvvezetésről, a gyermekek vallásáról, a zsidó felekezet recepciójáról és a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvénytervezetek.

Miután a főrendiház a képviselőház által már megszavazott polgári házassági törvényjavaslatot elvetette, Wekerle 1894 júniusában benyújtotta lemondását. A történethez hozzátartozik, hogy az udvari méltóságok közül azok, akik a liberális reform hívei voltak, nem jöttek el Bécsből a szavazásra, illetve azt megelőzően Ferenc József nem volt hajlandó a miniszterelnök kérésének eleget téve a kormányjavaslatot támogató új főrendeket kinevezni.

Az új kormány megalakításával megbízott Khuen-Héderváry Károly horvát bán azonban nem tudott feladatának megfelelni, így Ferenc József 1894. június 9-én újfent a lemondott kormányt léptette hivatalba. A Wekerle-kormánynak – az izraeliták recepciójáról és a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatok kivételével – sikerült az év végéig az egyházpolitikai reformjavaslatokat keresztülvinni. Történelmi tette volt 1894-ben az uralkodó Ferenc József tiltásával szembeszállva Kossuth Lajos méltó temetésének budapesti megszervezése.

Miután ismét úgy érezte, hogy nem élvezi a korona teljes bizalmát, 1894. december 23-án másodízben is beterjesztette kabinetje lemondását. 1896 és 1906 között a közigazgatási bíróság elnöke, és ugyancsak 1896-tól az Országos Ipartanács elnöke. Utóbbi megbízatását egészen 1918-ig látta el.

A tömeges kivándorlás megállítása

A második Wekerle-kormány 1906-ban alakult meg. A miniszterelnöki program a kormány eredményes működésének három súlypontját jelölte meg:

1. az állami szükségletek fedezéséhez elengedhetetlen bevételek megteremtését,
2. az általános szavazati jog bevezetését és
3. hazánk kulturális és gazdasági fejlődésének ösztönzését.

Helyet kapott a programban a szervezett és tömeges kivándorlás megállításának igénye, „hogy útját álljuk a hitegetéseknek és a kalandos vágyak felkeltésének”.

Kezdeményezte a vidéki gazdasági munkásházak felépítését, majd 1908-ban az állami munkáslakások építését. Nem volt hálátlan az utókor: az 1910-re felépült kispesti munkástelepet az ott lakók ma is Wekerletelepnek nevezik.

Nevéhez fűződik úgyszintén az 1909. évi adóreform, amely a magyar adójog történetében ritka kivételként az adóterhek növelése helyett az adóbevételek újraelosztására irányult:

az adóreformot nem a kincstár jövedelmének szaporítására kívánjuk felhasználni, hanem az előálló többjövedelmet [...] a nép legszegényebb rétegeit aránytalanul terhelő adóknak leszállítására, illetve teljes megszüntetésére kívánjuk fordítani.

A reformcsomag részeként fogadtatta el a házadóról, a járadékadóról, a vállalatok kereseti adójáról, a jövedelemadóról és a közadók kezeléséről szóló törvényeket. Ebben a rendszerben a személyi jövedelemadó adóalanya a családfő lett, miközben a családtagok jövedelme összeadódott. A létminimum adómentessé vált, a gyermekek után pedig adókedvezmény járt. A reform a háború miatt csak 1922-ben lépett életbe.

Emlékét nóták is megörökítették

1910-ben visszavonult a politikától. Bár cukorbetegsége egyre jobban elhatalmasodott rajta, IV. Károly kérésére 1917. augusztus 23-tól 1918. október 31-ig mégis vállalta harmadik kormányának megalakítását, és azt a nem könnyű feladatot, hogy kivezesse Magyarországot a vesztes háborúból. A proletárdiktatúra alatt túszként tartották fogva a súlyosan beteg politikust. Először fogházban őrizték, majd szanatóriumba szállították. A tanácsköztársaság bukása után már csak szakmai tisztségeket vállalt.

Munkásságáról elismerően szólt ismert kortársa, a történelem kimagasló személyisége, Otto von Bismarck, a Német Császárság első kancellárja:

Wekerle úr, akit a magyarok a mi földünkről kaptak, úgy látszik, a legzseniálisabb államférfiúnak bontakozik ki. Még Tisza Kálmánt is felülmúlhatja. Van azonban mindenesetre egy hibája: túlságosan demokratikus hajlandóságú. Tisza akaraterejével kormányzott, Wekerle ellenben meggyőződéssel.

1921. augusztus 26-án halt meg. Halálát a korabeli dokumentumok szerint az egész ország gyászolta. Wekerle a maga korában a legnépszerűbb politikusok egyike volt, akinek emlékét nóták is megörökítették.

Terek, utcák viselték a nevét, majd a szocializmus alatt ezeket mind átnevezték, Wekerle Sándort száműzték a történelemből

– állapította meg szomorúan dédunokája, Patay Géza.

A rendszerváltozás után kezdődhetett Wekerle „történelmi rehabilitációja”. Szülővárosában, Móron 1990-től az egyik főutca, 2002-től a szabadidőközpont viseli nevét, és 2011-től itt áll a köztéri emlékműve. 2014-ben avatták fel a Lamberg-kastély földszintjén a Wekerle kiállítást. A Wekerle-alapítvány pedig minden évben Móron adja át a Wekerle Sándor-életműdíjat jeles közgazdászoknak.

(Borítókép: Wekerle Sándor politikus miniszterelnök, a Wekerle munkástelep alapítójának szobra a Kós Károly téren a fõváros  XIX. kerületében, a Wekerletelepen. Fotó: Faludi Imre / MTI)