Az ügyészség szerint jogszerűen teperték le a magyar férfit Erdogan biztonsági őrei augusztus 20-án
További Belföld cikkek
-
Orbán Viktor újabb levelet írt az Európai Tanács elnökének, ezúttal Donald Trumpról
- Tiltakoznak a katonák iskolába vezénylése ellen a szülők
- Égő házból mentettek ki egy férfit a készenléti rendőrök Békéscsabán
- Egyre több a panasz a gödöllői HÉV-en uralkodó helyzetre, a MÁV azonnali lépéseket tett
- Egy világhírű könyvsorozat szerzője is feltűnik az MCC Feszten
Mint korábban megírtuk, egy férfi a török elnök budapesti látogatásán, augusztus 20-án bemutatott a török elnöknek, mire a biztonságiak nekiestek és a földre teperték, ami miatt a TEK embereinek kellett kimenteniük.
Ezt követően egy rendőrautóval elszállították a rendőrök, mert attól féltek, hogy komolyabb baja is eshet. Ezt követően szeptemberben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasította a feljelentést annak a férfinak az ügyében. A rendőrség azt vizsgálta, hogy a garázdaság vétsége megvalósult-e az esettel kapcsolatban, közvádas bűncselekményt azonban egyelőre nem vizsgáltak.
Akkor azt írták, hogy a Magyarországra látogató török köztársasági elnök testőrei „kiemelt személyvédelmi feladatokat láttak el”, és „a török biztonsági őrök viselkedése nem értékelhető kihívóan közösségellenesként, illetve az általánosan elfogadott nyílt társadalmi normákkal és az együttélés szabályaival történő nyílt szembehelyezkedésként”.
Most az ügyészség közölte, hogy szerintük is szabályszerűen jártak el a testőrök.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a rendőrség határozatát hivatalból felülvizsgálva megállapította, hogy a feljelentés elutasítására törvényesen és megalapozottan került sor, mivel az ügyben közvádas bűncselekmény gyanúja nem, csak magánvádas eljárásra tartozó könnyű testi sértés gyanúja merülhet fel
– közölte a hvg.hu kérdésére a Fővárosi Főügyészség. Tehát az ügyészség szerint jogszerűen jártak el a testőrök, amikor rárontottak valakire, csak azért, mert valaki az út túloldaláról a középső ujját mutatta a török elnöknek.
A török elnök biztonsági őreinek nem ez volt az első botrányos esete. Korábban az is kiderült, hogy egy fiatal szlovák politikusnőt még molesztálhattak is a szlovák elnök hivatalában.