Minden korban építünk és bontunk: amikor Tokaj városában felépült az ország második Skála Áruháza (az első Újbudára került), a helyén le kellett hogy bontsanak két házat – ma pedig Sáros László épületére vár hasonló sors – írja a Magyar Építők honlapja.
A portál szerint Tokaj lakosságának nagyobb része ma Kis-Tokajban, a történeti városmagtól délre, kertes övezetben él, így az áruház látogatottsága az eltelt évtizedekben jelentősen visszaesett. Ehhez járul, hogy az 1980-as évek elején még viszonylag kevés embernek volt autója, nem voltak nagyáruházak, így a lakosságnak szüksége volt az intézményre – ez az ezredfordulóra drasztikusan megváltozott.
Manapság az épület már nem szolgálja az itt lakók kényelmét, energetikailag korszerűtlen, nehéz az aktuális igényekhez szabni, és még elegendő parkoló sem tartozik hozzá. Az állapotfelmérést már elvégezték a környező épületeken, Posta György polgármester pedig személyesen tájékoztatta az itt élőket arról, hogy november 17-én megkezdődik az építési háló telepítése, majd november 20-án a bontásnak is nekiállnak.
A tervek szerint 2024. januárig tartó bontáshoz és az azt követő építéshez elegendő felvonulási területet tudnak biztosítani az épület mögött, így a munkálatok nem zavarják majd a helyiek mindennapjait.
A portál szerint az eddigi nehézségek után – amit az ukrajnai háborúval és a rossz gazdasági helyzettel magyaráznak – új életre kelhet a környék, a fejlesztésnek köszönhetően a főtér és a főutca egy hosszabb szakasza újulhat meg a következő években.
Új parkokat alakítanak ki, kávézók és éttermek nyílnak majd, amik ismét élettel töltik meg a belvárost, mindezek mellett renoválják Tokaj számos ikonikus épületét is. A Tokaj Áruház helyére egy új beépítésű, multifunkciós épület kerülhet.