Marad a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés eddigi szigorú szabályozása

Az Alkotmánybíróság csaknem háromévi előkészítés után nem ment bele annak az izgalmas alkotmányjogi kérdésnek az értelmezésébe, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés milyen elvi feltételek teljesülésekor nem sérti a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát. A visszautasítás azért is furcsa, mert az Alaptörvény egyszerre tartalmazza a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának lehetőségét, de a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát is. Az ombudsman indítványa alapján azonban a határozatot aláíró 13 alkotmánybíró közül egyedül Szabó Marcel szerette volna ezt a kérdést tisztázni.

Kötelező kegyelmi eljárás

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést az első Orbán-kormány idején, 1999. március 1-jétől vezették be Magyarországon. A korábbinál jóval szigorúbb, 2013. július 1-jétől életbe lépett büntető törvénykönyv

A szabályozás 2015-ig tartotta magát, mert 2014-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Magyar László elítélt ügyében a törvény módosítására szólította fel a kormányt.

A döntés nyomán az Országgyűlés a büntetés-végrehajtási kódex módosításával létrehozta a kötelező kegyelmi eljárás intézményét: ha egy tényleges életfogytiglanra ítélt a büntetéséből már 40 évet letöltött, akkor a Kegyelmi Bizottság, amelynek tagjait a Kúria elnöke jelöli ki, felülvizsgálja a további fogva tartás indokoltságát. Ez a bizottság javaslatot tesz az igazságügyi miniszternek, aki az állásfoglalással megegyezően kegyelmi kérelmet terjeszt a köztársasági elnökhöz. Csakhogy az államfőt nem köti semmi, ha elutasítja a kegyelmet, akkor az eljárást két év múlva meg kell ismételni.

Az ombudsman három kérdése

A szabályozást kezdetektől támadták a jogvédők. Mihályi Eszter, az Amnesty International Magyarország munkatársa szerint a negyven év olyan beláthatatlan időtartam, ami az elítélt számára irreális és semmilyen magatartásdetermináló erővel nem bír, tekintve, hogy az első felülvizsgálat időpontjában már eleve aggastyán lesz. Ha egyáltalán megéri ezt az időpontot – a magyar várható élettartam-statisztikák fényében például ez kevéssé valószínű –, a negyvenéves időtartam feltételes szabadulás lehetősége nélküli tényleges életfogytiglanná teszi a büntetést.

Kozma Ákos, akit az Országgyűlés 2019 szeptemberében választott meg ombudsmannak, 2020 végén fordult kérdéseivel az Alkotmánybírósághoz. Noha indítványa két hét múlva előadó alkotmánybíróhoz került, a határozattervezetet csak két év múltán, 2023. január 24-én tűzték először napirendjükre az alkotmánybírák. Azóta még háromszor tárgyaltak az ügyről, hogy a héten rövid úton visszautasítsák az alapvető jogok biztosának Alaptörvény-értelmezési indítványát. Az ombudsman három kérdést tett fel:

1. következik-e a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód tilalmából, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítélt személynek biztosítani kell a meghatározott, belátható időtartamon belüli szabadulás lehetőségét?
2. meg kell-e határozni a jogalkotónak azon legkésőbbi időpontot, amikor a szabadlábra bocsátás lehetősége mérlegelésre kerül?
3. ha a szabadlábra helyezés belátható időn belüli elvi lehetőségét minden, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltnek biztosítani kell, következik-e az Alaptörvényből, hogy ezt a lehetőséget az elítélés időpontjában alkalmazandó szabályozás tartalmától függetlenül garantálni kell?

Nos, az Alkotmánybíróság (előadó alkotmánybíró: Czine Ágnes) a héten hozott végzésében arra jutott, hogy az első kérdés vizsgálata kizárólag az Alaptörvény értelmezésével, jogszabály közbejötte nélkül nem végezhető el. A második kérdés kapcsán pedig megállapította, hogy az sem válaszolható meg az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésének értelmezésével. Hasonló válasz született a harmadik kérdésre is: „olyan tartalmú vizsgálat, amely az elítélés időpontjához képest utóbb hatályba lépett szabályozás alkalmazhatóságával áll összefüggésben, nem végezhető el kizárólag az Alaptörvény rendelkezései alapján.”

Nem értett egyet a többségi állásponttal Szabó Marcel, aki különvéleményében kifejtette:

Megítélésem szerint közvetlenül az Alaptörvény értelmezését igénylő kérdés az, hogy az Alaptörvény rendszerében a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés (melynek kiszabását maga az Alaptörvény kifejezetten lehetővé teszi) milyen elvi feltételek teljesülése esetén nem sérti a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát (amelyet ugyancsak az Alaptörvény garantál).

Szabó Marcel, aki amúgy a 2016-os alkotmánybíróvá megválasztása előtt a jövő nemzedékekért felelős ombudsmanhelyettes volt, úgy vélekedett, hogy a két alaptörvényi rendelkezés egymáshoz való viszonyának értelmezésére az indítvány megfelelő volt.

Két életfogytos alkotmányjogi panasza

A történetnek még nincs vége. Az Alkotmánybíróságon ugyanis két alkotmányjogi panaszt is iktattak, amelyeknek tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt panaszosai a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása miatt kérték bírósági ítéleteik megsemmisítését, illetve a büntetőeljárási törvény érintett rendelkezéseinek Alaptörvény-ellenessé nyilvánítását.

Az egyik alkotmányjogi panasz 2023. április 24-én érkezett a Donáti utcába. Az indítványozót, akinek jogi képviselője Karsai Dániel ügyvéd, az elsőfokú bíróság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, és egyben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is kizárta. A másodfokú bíróság az ítéletet a cselekmények vonatkozásában megváltoztatta, a büntetéskiszabás körében viszont helybenhagyta.

Ezt követően a panaszos ügyvédje felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Kúriához, amely azt részben alaptalannak, részben törvényben kizártnak találta, így a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A másik alkotmányjogi panaszt 2023. május 2-án iktatták, de az ügyet még nem tárgyalták az alkotmánybírák.

Fellebbezést követően a másodfokú bíróság a büntetést helybenhagyta. A panaszos által előterjesztett felülvizsgálati indítvány alapján a Kúria az első- és másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta. Ezután a panaszos az EJEB-hez fordult, amely – a másik ügyhöz hasonlóan – megállapította, hogy Magyarország megsértette az indítványozónak az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkében foglalt jogát. Az ügy ismételten a Kúria elé került, amely a védő által előterjesztett felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak, mert véleményük szerint az EJEB nem az adott büntetés kiszabhatóságát, hanem a kötelező kegyelmi eljárás szabályait bírálta el, amelyen változtatni nem jogalkalmazói, hanem jogalkotói feladat.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)