Közeleg a karácsonyi őrület, a Magyar Posta már felkészült

2023.11.22. 10:40
Balczó Barnabás, a Magyar Posta vezérigazgatója az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, a vállalat felkészült a Black Friday akciók és a karácsonyi ajándékvásárlás okozta megnövekedett csomagforgalomra. Elmondása szerint napi 200 ezer csomagot fognak kézbesíteni, és már szeptember óta készítik rendszereiket az ünnepi időszak pörgésére.

Felkészülten várja az év végi hajtást a Magyar Posta – mondja Balczó Barnabás, a vállalat elnök-vezérigazgatója. Balczó kiemelte, az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek vásárlási szokása, „többet és többen rendelünk az interneten keresztül. Ez magával hozza a házhoz szállítások számának emelkedését a személyes átvétellel szemben” – fogalmazott az InfoRádióban.

Elmondása szerint már nyáron elkezdték a felkészülést a karácsonyi időszak hajtására, ugyanis voltak olyan napok, amikor kiszállításaik száma elérte a karácsonyi szintet. 

A Magyar Posta üzleti aktivitása jelentősen fejlődött, nagyobb részesedéssel tud részt venni a piacon a versenytársakhoz képest

– magyarázta. Hozzátette, hogy a Posta meghirdetett egy három hónapos kampányt, melynek keretein belül a belföldi csomagokat 24 órán belül – pénteki feladás esetén hétfőn – kiszállítják. Balczó szerint a projekt remekül teljesített, mivel 98 százalékos biztonsággal betartotta ígéretét a vállalat.

Szeptember óta készülnek a karácsonyra

A Magyar Posta szeptemberben megkezdte teljes rendszerének felkészítését a karácsonyi időszakra, ami köztudottan a legpörgősebb időszak a csomagszámok tekintetében. A vezérigazgató hangsúlyozta, kollégái minden erejükkel azon dolgoznak, hogy minden csomag célba érjen karácsony estig.

Hozzátette,

fontos, hogy időben leadjuk a rendeléseinket, hogy biztosan célba jussanak.

A számok is növekedni fognak tavalyhoz képest véleménye szerint, ugyanis míg 2022-ben az év végi időszakban napi 130 ezer csomagot szállítottak ki, most 2023-ban már 200 ezres nagyságrendre számítanak az év legsűrűbb időszakában.

Ez nagy feladat lesz, de a Magyar Posta felkészülten várja az év végét

– zárta Balczó Barnabás.