Figyelmeztettek a meteorológusok: most robbanhat be az igazi tél Európában
Az előrejelzésben azt írták, hogy az ezen a héten tapasztalható időjárásnál is hűvösebbre lehet számítani a következő héten, és emiatt az európai energiafogyasztás is megnövekedhet (ami az energiahordozók tőzsdei árát is befolyásolhatja).
A Bloomberg szerint az ECMWF közölte, hogy Berlinben például −2,5 fokig hűlhet le a levegő már szombattól kezdve, Londonban pedig 4,1 Celsius-fokkal lesz alacsonyabb a hőmérséklet a szokásos átlagnál. Általánosságban kijelenthető, hogy
egész Európában a szokásosnál hidegebb időjárás lesz legalább a következő két hétben, december 6-ig bezárólag.
Eddig az őszi szezon a szokásosnál melegebben alakult az európai régióban, ez pedig a várakozásokhoz képest csökkentette az európai áram- és gázfogyasztást. A Bloomberg azt is megjegyezte ezzel kapcsolatban, hogy Európa a tavalyinál sokkal jobban felkészült az idei télre,
de ezzel együtt sem zárható ki, hogy a megnövekedett fogyasztás miatt kilőhet az energiahordozók ára az európai tőzsdéken.
E tekintetben egy dolognak lehet mérséklő hatása: Németországban erős szél is várható a következő napokban, és emiatt az ottani szélerőművek átlagon felüli, sőt a Bloomberg szerint egyenesen rekordközeli teljesítményt nyújthatnak. Várakozásuk szerint csütörtökön már 50,47 gigawattra nőhet az összteljesítményük (a rekord 50,8 gigawatt volt idén januárban).