Pénzért hamisított hivatalos iratot egy budapesti orvos
A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján még tavasszal indult, amikor az orvost egy vietnámi állampolgár nevében eljáró közvetítő kereste fel azzal, hogy ügyfelét kitoloncolnák az országból, és százezer forintot ajánlott fel egy olyan igazolásért, ami miatt a kitoloncolást elhalasztanák.
A külföldi meg sem jelent a rendelésen, az orvos azonban így is vállalta, hogy „repülésre alkalmatlan” megállapítással kitölt egy papírt az illetőnek. Csak ahhoz ragaszkodott, hogy legalább egy másik ember legyen ott, majd kiállította a hamis papírokat.
A budapesti nyomozók november 9-én hallgatták ki a gyanúsítottat. A férfi megtagadta a vallomást, az eljárás során szabadlábon védekezhet – írja a police.hu.