Földön, vízen és levegőben is letesztelték a magyar honvédség ütőképességét
Az Adaptive Hussars 23, négy NATO-tagállam katonái részvételével megtartott kilenc napos többnemzeti hadgyakorlat keretében „megmozdult az egész katonai rendszer” – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium közleményében.
Az ország védelmi rendszerét öt vármegyében és negyven helyszínen, mintegy hatezer fő és hétszáz technikai eszköz mozgatásával sikerült tesztelni. A katonák jelen voltak földön, vízen és levegőben, a haderő gyakorlatilag egész héten háborús üzemmódban működött
– tette hozzá a miniszter.
„A gyakorlat célja az volt, hogy megismerjük és leteszteljük, hogyan reagál a magyar haderő a kiszámíthatatlan helyzetekre” – magyarázta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kitért arra is, hogy a váratlan incidensekkel is végrehajtott nemzetközi gyakorlat részeként többek között egy szimulált akció miatt kellett vadászgépeket Kecskemétről Sármellékre telepíteni.
A magyar haderő megszervezte az ország fegyveres védelmét
Tesztelték, hogy több NATO-tagállam katonáival együtt miként képesek megvédeni az országot.
Ennek köszönhetően a katonák kipróbálhatták, hogy „miként tudják az üzemanyag-ellátást mint legfontosabb logisztikai feladatot biztosítani egy esetleges terrorfenyegetés esetén”.
Eredményesen integráltuk az ország területén települt NATO-erőket a védelmi műveleteinkbe, illetve sikeresen felkészültünk a Szövetség védelmünkre kirendelt erőinek fogadására és velük együttműködésben a védelem megszervezésére
– jelentette ki a közleményben a miniszter.