Mutatjuk, mennyibe kerülnek a fenyőfák idén
Ezen a héten kezdték el a karácsonyfának szánt fenyők kitermelését a Zala vármegyei Surdon. Elsőként a nordmann fenyőket gyűjtik be, ugyanis ezek a legstrapabíróbbak a termelők elmondása szerint. A következő hetekben már Somogy vármegyében is megindulnak a munkálatok, és belekezdenek a luc- és az ezüstfenyők kivágásába is – írja az RTL.
Tavalyi áron készülnek eladni a legjobb minőségű fenyőfákat, ami ugyan a termelők szempontjából veszteséges lehet, de úgy vélik, „ha emelik áraikat, kevesebb vevőre számíthatnak”.
A fenyőfák méterára a tavalyiakhoz hasonlóan alakul:
- Nordmann fenyő: 6-8 ezer forint
- Ezüstfenyő: 5 ezer forint
- Lucfenyő: 4-5 ezer forint
Az őstermelők elmondása szerint legalább 20 százalékot emelniük kéne áraikon ahhoz, hogy nyereségesen zárják az idei szezont, azonban azzal is tisztában vannak, hogy „ezt nem bírná el a piac”.