Durván elszaporodtak a sakálok, még Budapesten is találkozhatunk velük

2023.12.03. 19:43
Országosan elterjedt faj lett az aranysakál, holott harminc éve még kuriózumnak számított. A ragadozó állat emberre nem veszélyes, ugyanakkor szabálytalan kutyasétáltatás esetén háziállatunk akár a sakál áldozata is lehet.

A rendszerváltozás tájékán még senki sem tudta, hogy aranysakál megfordulhat vadon Magyarországon, egy-egy kóbor példányról lehetett hallani a Dráva-síkról vagy a Hortobágyról. Ehhez képest mára országszerte elterjedt, olyan közönséges ragadozóvá vált, amivel az ország teljes területén lehet találkozni.

Aranysakál
Aranysakál
Fotó: Kovács Attila / MTI

„Az állomány is folyamatosan növekszik, még úgy is, hogy a faj az elmúlt 30 évben folyamatosan vadászható volt hol teljes évben, hol vadászati idényben. Nem akadályozza semmi, hogy mind az elterjedését, mind a létszámát folyamatosan növelje” – mondta el az InfoRádióban Heltai Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanára, a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója.

Mint mondta, az aranysakál egy rejtőzködő életmódot folytató ragadozó, de a jelzések szerint

akár már a fővárosban, az agglomerációban kutyasétáltatás közben is a szemünk elé kerülhet.

Az aranysakál – a vörös rókához hasonlóan – közepes testű ragadozó. Számára az ember nem ismeretlen dolog, de nem támad rá, háziállatot azonban tud zsákmányolni. Amivel az ember jól hozzá tud járulni az aranysakál közelségéhez, az a könnyen megszerezhető táplálékforrás.

Amennyiben mi rendetlenséget tartunk magunk körül, akkor az aranysakál táplálékot is fog találni. A pórázos kutyasétáltatás közbeni találkozás a ragadozóval akár pillanatnyi öröm is lehet, a kutya látni fogja a sakált, ami – minden valószínűség szerint – távozni fog.