Bölcsődét alakítanak ki egy halott férfi házában Budapesten

2023.12.05. 15:23
Ez se gyakori: kormány, főváros és egy baloldali kerület együttműködik. A bölcsöde átadása a jövő évi önkormányzati választási kampány hajrájára várható.

A politikai oldalak és pártok folyamatos harcának tükrében kifejezetten üdítő fejlemény, hogy – ha elvétve is, de – kormány, főváros és egy baloldali kerület is képes az együttműködésre. A példát erre most a II. kerület szolgáltatta, amely egyszerre két bölcsőde megépítésébe fogott bele.

Az egyik a Völgy utcában lesz, ahol egy idős kerületi férfi a helyi önkormányzatra hagyta fás kerttel rendelkező házát azzal a kikötéssel, hogy a rajta álló házat töltsék meg gyermekzsivajjal. 

Erre tekintettel kezdődik meg a  12 férőhelyes intézmény kialakítása, melynek az egykori tulajdonosára utalva, az Örökvölgy bölcsőde nevet adták.

A másikat a Vízivárosban, a Fővárosi Önkormányzat Jurányi utcai inkubátorházának eddig elhanyagolt földszintjén hozzák létre. A két csoportszobában 24 kisgyermek számára lenne hely. A kialakítandó intézményhez itt egy nagy kert is kapcsolódik. 

A két projektre a Széchenyi Terv Plusz program biztosít 447 millió forint hazai és európai uniós vissza nem térítendő támogatást, amit a II. kerületi önkormányzat 244 millió forint saját forrással egészít ki. A Jurányi utcai ingatlant a Fővárosi Önkormányzat biztosítja.

A két bölcsőde előreláthatóan jövő tavasszal készül el, átadására az önkormányzati választási kampány hajrájában kerülhet sor.