Kiszáll a politikából a Momentum elnökségi tagja, Kele János
„A mai napon született döntés értelmében a Momentum Mozgalomban vállalt elnökségi tagi megbízatásom január végén megszűnik” – jelentette bemaga a politikus közösségi oldalán, hozzátéve, hogy a döntés egyben azt is jelenti, hogy párt- és frontpolitikai szerepvállalása véget ért.
Az már korábban eldőlt, hogy a párt nem jelöl engem választott politikai pozícióra a soron következő választások egyikén sem, most pedig az is, hogy a kampányidőszaknak új vezetőséggel vág neki a Momentum. Tüske, szilánk nincs bennem, annál is inkább mert párt- és politikai funkcióktól teljesen függetlenül maradok, maradhatok az, aki mindig is voltam: öntudatos, büszke, a közös ügyeink iránt érzékeny, tenni vágyó, liberális magyar polgár.
– fogalmazott bejegyzésében a politikus.
Kele János közgazdász, sportszakíró 2016-tól vett részt az európai uniós források felhasználásáért felelős központi koordinációban, ahol gazdaságfejlesztési és innovációs programok értékeléséért volt felelős. 2021 januárja óta a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány általános igazgatója, nevéhez kapcsolódik a Smart Budapest Közösség megalapítása.