Az Eiffel-torony megalkotója kis híján belebukott a panamai vesztegetési botrányba

Alexandre Gustave Eiffel 1832. december 15-én született Dijonban, egy gazdag burgundiai családban. Apja rendőr volt, anyja kereskedő. És bár nem vették fel a korszak talán legnagyobb presztízsű műegyetemére, kitartásának köszönhetően vegyészmérnöki diplomát szerzett egy másik nagy hírű párizsi mérnökképzőben.

Tanulmányai során az érdeklődése a vasszerkezetek, főleg a hidak felé irányult. Úttörő volt azok között, akik a munkájuk során a hengerelt acélból készült, szegecselt térbeli rácsos szerkezetekkel foglalkoztak. Szintén az elsők között volt a sűrített levegős keszonok alkalmazásában a hídépítés területén. Munkásságával kivívta magának a „vas varázslója” címet.

Párizs jelképe, üvegfallal

Az Eiffel-tornyot Gustave Eiffel terveztette az 1889-es párizsi világkiállításra. Vagyis a torony terveit a közhiedelemmel ellentétben nem maga a francia mérnök, hanem a svájci Maurice Koechlin készítette. Egyébként több mint száz pályázó csaknem hétszáz tervéből választották ki a győztes művet, amelynek megvalósítására Eiffel cége kapott megbízást.

A 300 méter magas torony több mint tizennyolcezer kovácsoltvaselemet és két és félmillió szegecset rejt. S mivel a torony ívei fokozatosan csökkenő méretűek, ezért a vállalatnál dolgozó harminc mérnöknek minden egyes elemet külön-külön kellett megterveznie. Az előre legyártott darabokat Eiffel öt kilométerrel távolabb lévő gyárából szállították az építkezés helyszínére. Az építkezés két évig, 2 hónapig és 5 napig tartott. A határidőt betartó Eiffel a Becsületrend lovagja lett.

Eiffel azonban mindent elkövetett, hogy műve funkciót kapjon, és ezzel hasznossá, szükségessé váljék. Ezt a lehetőséget a táviratozás fejlődése hozta meg, tudniillik először rádiórelé volt, aztán rádió-, később tévéadásokat sugároztak a toronyból.

A torony sokáig megosztotta a franciákat: sokan szerették, mások kimondottan utálták. A felmérések szerint azonban a túlnyomó többség megszerette az építményt. A történethez az is hozzátartozik, hogy az elmúlt 134 évben már többször le akarták bontani. Victor Lustig például 1925-ben kétszer is eladta ócskavasként, míg a második világháborúban a németek fegyvereket akartak belőle készíteni. Vagyis a torony sok megpróbáltatáson ment keresztül, de még ma is a világ egyik leghíresebb épületeként, Párizs jelképeként ismerjük.

A 2018-ban indított teljes körű felújítása 2032-ig tart, ennek részeként többek között golyóálló üvegfallal veszik körül. A tervek szerint a munkálatok nagy része 2024-ig, a párizsi nyári olimpiai játékokra elkészül.

A panamai botrány

Eiffel 1887-ben nagy lelkesedéssel látott a Panama-csatorna zsilipeinek építéséhez. Ez volt pályafutásának egyik legnagyobb megrendelése, de egyben a legkockázatosabb is, hiszen a vállalkozást nagy pénzügyi előnyökkel és megbízhatónak tűnő garanciákkal biztosították, ami lehetővé tette, hogy rögtön a munkálatok elkezdése után profitot termeljen. Csakhogy Eiffel minden óvatossága ellenére a Ferdinand de Lesseps elnöklete alatt tevékenykedő Panama Társaság 1889-ben óriási vesztegetési botrányba keveredett, ami megrengette Franciaországot.

1892-ben egy jelentés Eiffelt közvetlenül is érintettnek mondta ki, és bíróság elé állították.

A botrány miatt azonban Eiffel kénytelen volt lemondani a harminc évvel korábban általa alapított cég vezetéséről.

A Szabadság-szobortól a Nyugati pályaudvarig

Gustave Eiffel cégének építményei ma is világszerte állnak. Mint például:

• az 1867. évi Párizsi Világkiállítás gépterme;
• a Notre Dame des Champs templom Párizsban;
• a budapesti Nyugati pályaudvar;
• a párizsi Le Bon Marché nagyáruház,
• az Eiffel-csarnok Brazíliában;
• a Szent Sebestyén-templom a Fülöp-szigeteken;
• a New York-i Szabadság-szobor fémváza;
• a nizzai csillagvizsgáló kupolája;
• a santiagói főpályaudvar Chilében,
• a Mona Island-i világítótorony Puerto Ricóban;
• a párizsi Operaház;
• a Maria Pia híd a Douro folyón Portugáliában;
• a Garabit-viadukt Franciaországban;
• a Girona fémhídja Katalóniában; 
• valamint az Illatos-folyó hídja a vietnámi Hue városában.

Segítség egy magyar hidásznak

Talán kevesen tudják, hogy az egyik legkiválóbb magyar hidász az Eiffel-cég önzetlenségének köszönhette, hogy a szegedi közúti híd megalkotására benyújtott pályaművét elfogadta a bírálóbizottság. Az történt ugyanis, hogy Feketeházy János tervezte az 1883-ban átadott szegedi közúti hidat, igaz, erről fél évszázadig sejtelme sem volt a nagyközönségnek. Sokáig ugyanis azt hitték, hogy a hidat maga Eiffel álmodta meg.

Nos, nem így történt. Lósy-Schmidt Ede technikatörténész 1933-ban megjelent cikkében írta meg, hogy Feketeházy annak idején hazai cégeknek és a MÁV-nak is felajánlotta a tervét, amelyet azonban egyik sem fogadott el. A magyar hidász ezt követően a párizsi Eiffel-céghez fordult, amely honfitársaival ellentétben kapva kapott az alkalmon. Eiffelék így saját tervükön kívül benyújtották Feketeházy pályaművét is. Nagy ravaszul abban állapodtak meg, hogy mindkét fél érdekében pályázatát a francia cég terveként szerepeltetik a bírálóbizottság előtt. Számításuk fényesen bejött, mert a grémium egyhangú véleménye szerint a győztes terv

oly rendkívülien szép és megnyerő, hogy bármely világvárosnak díszére válhatna.

A Magyar Mérnök és Építész Egylet ezért csak jó ötven évvel később, 1935. augusztus 11-én tudta elhelyezni a híd vámszedőházán a Feketeházy tiszteletére készült emléktáblát. A megkésett eseményen a főispán és a város polgármestere is koszorút helyezett el.

(Borítókép: Az Eiffel-torony Párizsban. Fotó: Nisian Hughes / Getty Images)