Orbán Viktor: A Nyugathoz tartozunk, de Keletről jöttünk
További Belföld cikkek
-
Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
- Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
- Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
- A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik az autóbuszos közszolgáltatást
- Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon
Pham Minh Chinh a Karmelita kolostorban tett sajtónyilatkozatában azt mondta, a huszadik században Vietnám sok szenvedést élt túl, majd hosszú embargós időszak jött, ezért értik a béke értékét, mindig is békére vágynak, és minden tőlük telhetőt meg is tesznek érte.
Független, sokoldalú külpolitikát folytatnak és megbízható partnerek szeretnének lenni a nemzetközi kapcsolataikban, amelyek között Magyarország a hagyományos barátság miatt elsőbbségi helyzetben van – közölte a vietnámi miniszterelnök. Hozzátette: szeretné még jobban elmélyíteni és még hatékonyabbá tenni az együttműködést a két ország között, ezért
meghívta Orbán Viktort egy vietnámi látogatásra.
Pham Minh Chinh célként nevezte meg a beruházásösztönzést, és hangsúlyozta, igyekeznek még magasabbra emelni a két ország közti, már most egymilliárd dolláros kereskedelmi forgalmat. Emellett együttműködnek a honvédelem, a technológiaátadás és a kiberbűnözés elleni fellépés terén, tovább erősítenék a kapcsolatot az oktatásban, a kultúrában, a turisztikában és a munkaerőképzésben.
Köszönetet mondott azért, hogy a magyarországi vietnámi közösség jó körülmények között élhet, és reményét fejezte ki, hogy a vietnámiak mielőbb nemzeti kisebbségi státuszt nyernek el Magyarországon.
Beszélt arról is, hogy a dél-kínai-tengeri vitás területi kérdéseket diplomáciai úton kell rendezni; mivel itt halad át a világ árucseréjének hatvan százaléka, biztosítani kell a hajózás és a légifolyosók szabadságát – írja az MTI.
Orbán Viktor óriási lehetőséget lát az új világgazdasági rendszerben
Ázsia megállíthatatlanul emelkedik, és ebben az új világgazdasági rendszerben óriási lehetőséget látunk Magyarország számára – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban.
A magyar miniszterelnök felidézte:
A keleti nyitás politikája abból a gondolatból származott, hogy úgy éreztük, a világ gyorsan át fog alakulni, az erőviszonyok meg fognak változni, és Ázsia felemelkedésére valamilyen választ kell adnia Magyarországnak.
Ebből a szempontból rendkívül fontos Magyarországnak a vietnámi miniszterelnök látogatása; olyan kontinensről érkezett, amely megállíthatatlanul emelkedik, és benne Vietnám is példátlan módon fejlődik, könnyű megjósolni, hogy az előttünk lévő korszak nyertesei közé tartozik majd – fűzte hozzá Orbán Viktor.
Kijelentette: minden ilyen átalakulás egyszerre lehetőség és kockázat.
Mi ebben az új világgazdasági rendszerben óriási lehetőséget látunk Magyarország számára, hiszen származását tekintve a magyar egy keleti nép. A Nyugathoz tartozunk, de Keletről jöttünk, értjük azt a világot, és azok az értékek, amelyek ott fontosak, azok a magyaroknak is fontosak: a tisztelet, az egyenrangúság, a család és saját nemzetünk szolgálata
– hangoztatta a magyar kormányfő. Hozzátette, minden kulturális alapja megvan tehát annak, hogy a világ fölemelkedő országaival Magyarország jó kapcsolatokat alakítson ki.
A magyar gazdasági adatok szerint az elmúlt tízegynéhány évben a hagyományosan Magyarországon aktív nyugati országok mellé, aztán pedig elé léptek ázsiai országok – folytatta Orbán Viktor, leszögezve, ez a tendencia folytatódni fog. Reményét fejezte ki, hogy Vietnám is csatlakozik a Magyarországon sikeres ázsiai országok köréhez, a kereskedelem volumene jelentősen növekedni fog, és a kereskedelem mellett „be is fogunk fektetni egymás országaiba”.
Jó esély van rá, hogy ez sikerüljön, mert a két nemzetnek nagyon hasonló a politikai elhelyezkedése a világtérképen – mondta a miniszterelnök. Meglátása szerint „hasonlóan bonyolult helyzetben” kell megtalálnia helyét a két országnak, a nemzeti érdekeiknek megfelelően, és ebben is sokat segíthetnek az eszmecserék.
„A helyzetünk hasonlóságából fakad, hogy a békéről is hasonló módon gondolkodunk, és a háborúról is. Vietnám abból él, hogy a háborúit megnyerte, ami tiszteletet ébreszt bennünk, a magyarok meg abból élnek, hogy túlélték a vereségeiket, és ez is egy erény” – fogalmazott Orbán Viktor.
Uniós elnökségi cél
Gratulált a vietnámi kormány teljesítményéhez, felidézve, hogy öt esztendő leforgása alatt Vietnámban 28 millió új munkahelyet hoztak létre, és sikerrel kötöttek „egy fantasztikus megállapodást” az Európai Unióval a szabadkereskedelemről. „Miután Magyarország rendkívül nyitott és exportorientált ország, ez nekünk nagyon fontos” – jegyezte meg. Közölte: 2030-ra a kétoldalú kereskedelem 99 százaléka vámmentessé válik majd.
Az unió és Vietnám közötti beruházásvédelmi megállapodásról azt mondta, miután az év második felében Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának elnökségét, szeretnék rávenni a megállapodást még nem ratifikáló országokat arra, hogy ratifikálják azt.
„Arra bátorítottam a miniszterelnök urat, hogy támogassa minél nagyobb volumenű és szélesebb palettájú vietnámi befektetések megjelenését Magyarországon” – tudatta Orbán Viktor. Megjegyezte, a két ország kereskedelmi forgalma nő, de szeretnék, ha ezt a kölcsönös beruházások kiegészítenék, „hogy termeljünk is egymás országaiban és vegyünk részt egymás tudományos, kutatási munkájában is”. Jelenleg több mint kilencszáz vietnámi diák tanul magyar állami ösztöndíjjal Magyarországon – jelezte a magyar kormányfő.
Kijelentette, a tradicionális agrár- és egészségügyi exporthoz hozzátéve a két ország közötti kulturális, egyetemi együttműködést és a beruházásösztönzési lehetőségeket, „nagy csomagot kapunk”, a volumene, a mélysége és az értéke az együttműködésnek rendkívül jelentős.
„Háborúviselt országok”
Végül Orbán Viktor kitért arra, hogy mindkét ország „háborúviselt”, ezért egyezik a két ország álláspontja a béke kérdésében is. Vietnám – Magyarországhoz hasonlóan – a legfontosabb külpolitikai értéknek a békét tartja – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hozzátette, ezért tud könnyen egyetérteni a két ország a világban jelentkező konfliktusok esetében, és ezért hoznak létre könnyen együttműködést a nemzetközi fórumokon.
„Ki fogunk állni a béke mellett külön-külön, de ha kell, akkor közösen is” – szögezte le Orbán Viktor. Reményét fejezte ki, hogy a Magyarország szomszédságában zajló háborút minél hamarabb felfüggesztik egy tűzszünettel és minél hamarabb lezárják egy békemegállapodással.
Köszönetet mondott a vietnámi miniszterelnök látogatásáért, és jelezte, hogy pénteken közös üzleti-gazdasági fórumot tartanak.
Az Index korábban arról is írt, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint hatalmas és virágzó lehetőség van a vietnámi piacban, és mindent meg fognak tenni az együttműködésért a két ország között.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
2 órája
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
A felvonulás sorsa fogja megmutatni, hogyan alakul a gyülekezési jog jövője Magyarországon.
18 perce
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
1 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal és akkor mindennek vége
3 órája
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53