Orbán Balázs szerint bravúros politikai mozdulatsor kell Magyarországnak
További Belföld cikkek
-
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
- Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
- Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
- Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
- Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, az általa jegyzett, Huszárvágás címmel megjelent könyvről elmondta: a kötet azt bontja ki, hogy a világ „blokkosodni készül”, egyre több háborús konfliktus, egyre több gazdasági szankció, egyre több ellenségeskedés jellemzi, s ez a kiindulópont nem jó Magyarország számára.
Úgy látja, hogy „hazánknak stabil, nyitott, kereskedő világra lenne szüksége, és ennek a világnak a felépítésén kell dolgozni”, miközben „a körülöttünk lévő erők egy másik világ felépítésén dolgoznak, ezért nemet kell mondanunk a blokkosodásra” – adta hírül az MTI.
Orbán Balázs megjegyezte: bár ő politikában dolgozó ember, a könyv tudományos és elemzői igényességgel íródott.
Rámutatott: zajlik egy közéleti vita arra vonatkozóan, hogy Magyarország jó úton jár-e, és szerinte jó úton jár, ezért írta meg a könyvet. Azt szeretné bemutatni, hogy ezt nem csak a magyarok gondolják így, hanem sokan hasonlóképpen látják a világ átalakulását,
és hasonlóképpen látják benne Magyarország kitörési lehetőségeit – tette hozzá.
A kuratóriumi elnök az MCC-ről elmondta: a 21. század világszerte elhozta az oktatáshoz való hozzáférés kiteljesedését, ugyanakkor az egyéni tehetséggondozás és az egyénre való figyelem háttérbe szorult, ezt a küldetést vállalta fel a Mathias Corvinus Collegium.
Emellett szerte a Kárpát-medencében azokat a diákokat keresik, akik éreznek magukban annyi ambíciót, hogy az egyéni karrierúton túl a közösség szolgálatába is álljanak, és a közösség érdekében tegyenek – fűzte hozzá.
Bővülhet a programkínálat az új székesfehérvári központban
Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója arról beszélt, hogy új székesfehérvári központjuk a történelmi belvárosban van, ezért a megközelíthetősége jobb, ráadásul nagyobb befogadóképességű is, ezért tervben van a programkínálat bővítése.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester fontosnak nevezte, hogy Európa egyik legnagyobb tehetséggondozó hálózata és közössége megjelent Székesfehérváron, s ez is hozzásegíti majd a várost ahhoz, hogy a fiatalok a legkorszerűbb tudást kaphassák, itthon tudják őket tartani, illetve máshonnan haza tudják őket hozni.
Beszélt arról is, hogy egy nemrégiben megjelent országos kutatásban a megyei jogú városok kategóriáját a legmagasabb fejlettségi szinttel Székesfehérvár nyerte meg, és a kimutatás szerint jelentősen emelkedett az elmúlt nyolc évben a diplomások aránya a városban, aminek fenntartásához a tehetséggondozás elengedhetetlen.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.
február 8., 15:21
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja
Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.
február 8., 11:55
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10