Nem sajnálja tettét a HÉV-en megtámadott lány apja, ha kellene, újra megtenné

2024.02.07. 09:08
Szexuálisan zaklatott egy fiatal lányt egy férfi a kerepesi HÉV-megállóban vasárnap. A lány édesapja dulakodásba keveredett a támadóval, és megvágta annak torkát. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt is nyomoz.

Mint arról korábban beszámoltunk, három férfi zaklatott egy fiatal lányt a kerepesi HÉV-megállóban vasárnap. A lány ijedtében felhívta az apját, aki egy késsel támadt az egyik zaklatóra, és megvágta annak torkát. A támadásról korábban a megtámadott fiatal lány is megszólalt, most pedig az apa mesélt a történtekről az RTL-nek.

Az apa elmondta, hogy lánya sírva hívta fel őt, és még akkor is zokogott, amikor az állomáson találkoztak. Ezután megállította a társaságot, és mondta nekik, hogy várják meg a rendőrséget, majd felelősségre vonta őket a történtek miatt. Ám elmondása szerint már ebben a pillanatban megtámadták, majd dulakodás kezdődött. Az apa szerint folyamatosan fenyegették, végül, mint mondta, nem látott más megoldást, elővett egy tapétavágót, és megsebesítette az egyik férfit a nyakán.

A RTL által megkérdezett ügyvéd szerint felmerülhet, hogy az apa jogosan védte meg magát és a lányát.

Ha az ismeretlen támadók kezdeményezik a tettlegességet az apával szemben is, akkor elméletileg a jogos védelem felmerülhet a saját és a lánya védelme érdekében is

– mondta az ügyvéd.

Az apa elmondta, hogy nem sajnálja, amit tett, és újra megvédené a gyerekét, ha kell, és viseli tette következményeit. Az apát őrizetbe vették vasárnap, de másnap elengedték. Életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást ellene. A rendőrség garázdaság miatt is nyomoz.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.