Felturbóznák Budapestet az érkező százmilliárdokból

2024.02.08. 13:48
A szigetszerűen megvalósult eddigi fejlesztéseket a Nagykörút megújításával kapcsolnák hozzá a belváros szövetéhez. Ebben az önkormányzati ciklusban egyelőre a tervezésekre kerülhet sor.

A közeljövőben több mint 300 milliárd forint európai uniós forrás érkezik Budapestre, ennek egy részéből a közösségi közlekedés hálózatfejlesztésére is jutna – jelentette ki videóüzenetében Karácsony Gergely főpolgármester.

Első lépésként a tervezési munkát finanszíroznák. Ennek keretében indulhatna a kisföldalatti megújítása, akadálymentessé tétele, illetve a pályaszakaszának meghosszabbítása.

Elindítják a Bajcsy–Zsilinszky út (korábban már működő) villamosforgalmának visszaépítését is, amely a tervek szerint összeköti majd a Lehel teret a Deák térrel, létrehozva Budapest új nagy forgalmú villamoshálózatát, amely a jövőben Újpesttől Újbudáig szállítaná az utasokat.

A tervezésekkor megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a 3-as villamosvonal miként csatlakoztatható a pesterzsébeti lakótelephez, a 42-es villamos pedig a Havanna-lakótelephez.

A pesti belváros kerületi polgármestereivel közösen tartott sajtótájékoztatón a főpolgármester a nagykörút megújítását is kilátásba helyezte.

Nemcsak a régi fényét adnák vissza, de a rekonstrukció által felkészítenék a belvárost a klímaváltozás jelentette XXI. századi kihívásokra is.

Ezt részben a településfejlesztési operatív program uniós forrásából (ez 4 milliárd körüli összeg), részben saját, illetve az érintett kerületek forrásából valósítanák meg a következő ciklusban. Nem csupán zöldítés lesz, hanem a város egységes arculatának megteremtését célzó lényeges előrelépés is, mindezt összekapcsolva egy jelentős vállalkozásfejlesztési programmal.

Az ehhez szükséges tanulmánytervek már elkészültek, így a lehetőség adott, hogy a városban szigetszerűen megvalósult fejlesztéseket – a Podmaniczky utca belső szakaszának, a Jókai, Bakács és a Blaha Lujza terek  megújítása, a Déri Miksa utca rekonstrukciója  egy közös láncolatra fűzze fel a városszövetet meghatározó Nagykörút.