Levélben köszönte meg a mentőknek egy anya fia megmentését
„Szeretném megköszönni mindazt, amit két pesti mentős tett értünk még januárban” – fogalmazott az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán megosztott levélben egy édesanya, akinek 2 éves kisfia a bölcsődéből hazafelé menet elesett, és beverte fejét a járdaszegélybe.
A vér rögtön ömleni, kisfiam meg ordítani kezdett, én pedig bevallom, pánikba estem
– áll a levélben.
Az eset szemtanúi azonnal hívták a mentőt, akik „szinte egy szempillantás alatt” megérkeztek. A két fiatal mentős megvizsgálta és ellátta a kisfiút. Közben megnyugtatták az anyát és a sérültet is, aki „pár perc után már mosolygott”.
Köszönöm, hogy siettek hozzánk. Köszönöm a nyugtató szavakat. De mindenekelőtt köszönöm azt a végtelen kedvességet, amivel a kis sebesülthöz fordultak. Azóta is azt hallgatom tőle, hogy mikor utazunk megint a «nínóssal». Én ezt azért minden jó élmény ellenére kihagynám
– írta az anyuka a Mentőszolgálatnak.