Magyar Péter: Már készülnek a hamisított rendőri jelentések

2024.02.21. 15:35
Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje szerdán délután írta meg a Facebookon, hogy mivel nem érte el a kívánt hatást az ellene folytatott lejáratókampány, ezért „már készülnek a hamisított rendőri jelentések”, melyekkel a kormány ismételten csak a figyelmet szeretné elterelni.

Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje ismét posztolt Facebook-oldalára. Ezúttal arról számolt be: a sajtóból olyan információk jutottak el hozzá, hogy nem érte el a kívánt hatást „a megafonos propagandisták 50 millió forint közpénzből folytatott lejárató cunamija”. Ezért hamisított rendőri jelentések készülnek, amelyekkel szerinte új lendületet vehet a kormány figyelemelterelése.

Azt is megemlítette, hogy az utcán összetévesztették Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor vejével.

Azért az az érzés megfizethetetlen, amikor odajönnek hozzám az utcán, és azt mondják, hogy Tiborcz úr, önnel vagyunk, ne hagyja magát!

– olvasható a bejegyzésben.

Aktívan bírálja a kormányt

Mióta volt felesége lemondott, Magyar Péter folyamatosan jelentkezik a magyar kormányt bíráló bejegyzéseivel. Többek között üzent Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének, majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek is. Az elmúlt hétvégén Orbán Viktor évértékelőjéről is írt, közölve, hogy a miniszterelnöktől vár válaszokat.

Magyar Péter partizános interjúja után a DK jelezte, feljelentést tesz a „kommunikációs túlárazások” miatt, amelyekről Magyar a Diákhitel Központtal kapcsolatban beszélt. Vona Gábor pártja, a Második Reformkor elnöksége szintén feljelentést tesz az ügyben, valamint az Integritás Hatósághoz fordulnak. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője pedig arról számolt be, hogy pártja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Magyar Péter kijelentéseivel kapcsolatban.

Tényi István volt fideszes politikus a rendőrséghez fordult. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) megerősítette, hogy Magyar Péter ügyében több bűncselekmény miatt is nyomoznak. A jogász a feljelentésre reagálva úgy fogalmazott, hogy a nyomozással egy újabb kör indult, amellyel az ellehetetlenítését célozzák.

Magyar Péter hétfőn a bicskei áldozatok képviselőjével, Gál András ügyvéddel jelentkezett be közösségi oldalán. Bejegyzése szerint az ügyvéd már több mint egy évtizede látja el kiszolgáltatott emberek jogi képviseletét. „A kormány két hét alatt odáig nem jutott el, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy „szócséplés és a politikai kommunikáció helyett” azonnali és konkrét lépésekre lenne szükség, hogy „a bicskei szörnyűséghez hasonló esetek ne fordulhassanak elő”.

Kedden egy hosszabb bejegyzésben reagált arra, hogy rendszerkritikus megszólalásai miatt egyesek árulónak tartják. Bejegyzésében leírta, hogy 8 évig volt a kormány diplomatája, állami cégeket vezetett, de a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat és a visszaéléseket már nem tudta elfogadni. „Mindig is kritikus voltam befelé a rendszer hibái miatt, nem tudtam elfogadni a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat, a visszaéléseket, a szakmai döntéseket felülíró politikai szándékot, a hatalomgyár totális kiépítését és a magyarok egymás ellen uszítását” – fejtette ki Magyar Péter, hozzátéve, belátta, hogy „ez a rendszer semmilyen kritikát nem tűr meg”. Megjegyezte, hisz abban, hogy megérett az igény a változásra.