Schiffer András elmondta, mi lehetett Orbán Viktor fejében Sulyok Tamás kiválasztásakor

2024.02.22. 20:26
Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, az LMP korábbi társelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában fejtette ki meglátásait arról, miért éppen Sulyok Tamásra eshetett a Fidesz–KDNP – pontosabban Orbán Viktor – választása.

Csütörtökön jelentette be a Fidesz–KDNP, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik a Novák Katalin lemondása után megüresedett köztársasági elnöki posztra.

Schiffer András az InfoRádiónak adott interjújában a döntés körülményeiről, illetve Sulyok Tamásról a következő kijelentéseket tette:

  • Sólyom László után Sulyok Tamás lehet a második államfő, aki az Alkotmánybíróság elnökéből válik államfővé, ami Schiffer András szerint egyáltalán nem ritka jelenség az európai politikában. Hozzátette, „kötve hiszi, hogy Orbán Viktor Sólyom László szellemét szeretné megidézni, és azt is, hogy egy Sólyom László típusú figurát szeretne a nyakába venni”.
  • Schiffer András szerint Orbán Viktor fejében az lehet, hogy ő most egy Mádl Ferenchez hasonló, pártpolitikától távolabbi elnököt szeretne. „Mádl Ferenc nélkül Orbán Viktor a büdös életben (…) nem tudta volna a jobbközépet befoglalni 1994 után” – fogalmazott az ügyvéd.
  • „Mádl Ferencnek szervezetileg soha nem volt köze semmilyen párthoz, az állampárthoz sem, de a demokratikus pártokhoz sem. (…) Sulyok Tamás sem volt tudomásom szerint soha egyetlen pártnak se tagja még egy röpke időre sem” – jegyezte meg Schiffer András.
  • Schiffer András úgy látja, Orbán Viktor Sulyok Tamással sok kockázatot nem vállalt be, amit Novák Katalinnál igen. Ilyen az életkor – hogy az elnök már ne akarjon később visszatérni a pártpolitikába – a pártpolitikai függetlenség, illetve a szakmai kompetencia és hozzáértés, hogy „kellően megfontolt” legyen a kritikus döntéseknél.
  • A miniszterelnök Sulyok Tamás melletti voksának erős külpolitikai indíttatása is volt Schiffer András szerint, mivel „kétségtelen az akadémiai tudása az európai uniós jogról”, megválasztása pedig „üzenet a brüsszeli központ felé, hogy azért ez mégsem egy a diktatúra posványában elsüllyedt ország”.
  • Schiffer András megjegyezte azt is, hogy Sulyok Tamás rokona volt Sulyok Dezső, aki a szovjet megszállás utáni antikommunista jobboldal „ikonikus figurája”, és „sokadlagosan lehetett egy olyan motivációja is Orbánnak, hogy ezzel a rokoni szállal a jobboldali magnak, törzsbázisnak az identitását is lehet erősíteni”.
  • Amikor a magyar nemzeti egység meglétéről kérdezték, Schiffer elmondta, feltételezi, hogy „van valami közös alap pártállástól, világnézettől függetlenül”, és a köztársasági elnöknek az lenne a feladata, „hogy azt, ami közös, időről időre felmutassa” – viszont ez Magyarországon „hosszú ideje egy nagyon nagy adósság”.

Az Indexen részletesen bemutattuk Sulyok Tamás szakmai pályafutását ebben a cikkünkbenAz ellenzéki pártok reakcióit a Fidesz–KDNP választottjáról ebben az anyagunkban gyűjtöttük össze. 

Kapcsolódó
Bemutatjuk Sulyok Tamást, a Fidesz–KDNP köztársaságielnök-jelöltjét

Bemutatjuk Sulyok Tamást, a Fidesz–KDNP köztársaságielnök-jelöltjét

Bemutatjuk Sulyok Tamást, a Fidesz–KDNP köztársaságielnök-jelöltjét.

Az Index Schiffer Andrással készült februári interjúja a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorból az alábbi videóban tekinthető meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.

február 24., 16:21

  • Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.

február 24., 15:24

  • Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.

február 24., 16:02

  • Belföld
Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán

Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán

Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.

február 24., 16:32

  • Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere

Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere

Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.

február 24., 15:08

  • Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.

február 24., 16:01

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

tegnap, 21:51

  • Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

A váltásra két módon van lehetőség.

február 24., 15:38

  • Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

tegnap, 13:22

  • Belföld
Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést

Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést

Az éjszakai fagyok enyhülni látszanak.

február 24., 06:31

  • Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz

Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz

Jelentős személyi döntések is várhatók.

február 24., 06:53

  • Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

tegnap, 17:47

  • Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

tegnap, 20:00

  • Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.

február 24., 16:58

  • Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

tegnap, 20:19

  • Címlapon
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

tegnap, 19:09

  • Belföld
Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

A pártelnök azt is elárulta, hogy miért kellett kórházba vonulnia.

február 24., 16:34

  • Belföld
Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megerősítette a hírt.

február 24., 09:27

  • Belföld
Halálos baleset történt Dunaharasztinál

Halálos baleset történt Dunaharasztinál

A tragédia miatt kialakult torlódás az M0-s autóútra is felért.

február 24., 09:34

  • Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Ez több mint kétmillió embert érint.

február 24., 09:51

  • Belföld
Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Éhgyomorra lépett pódiumra a miniszterelnök a Várkert Bazárban.

február 24., 07:32

  • Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.

február 24., 12:13

  • Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.

február 24., 14:38

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz villája

Ruszin-Szendi Romulusz villája

február 24., 13:29

  • Belföld
Lakástűz volt egy tízemeletes panellakásban Újpalotán egy ember meghalt

Lakástűz volt egy tízemeletes panellakásban Újpalotán egy ember meghalt

Vasárnap este csaptak fel a lángok.

február 24., 09:57