Már most úgy veszik, mint a cukrot, pedig épphogy csak elindult hódító útjára
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
We are number one! – visszhangzott a Puskás Aréna a BYD kínai felső vezetőinek kiáltásától. S mivel tényleg ezt harsogták, hogy ők az elsők, világossá is tették, hogy a világ egyik leggyorsabban növekvő autóipari cége hódítani jött Európába.
A legmodernebb típusokat is Szegeden gyártják
Egy értékesítéssel foglalkozó szakember az Index kérdésére elmondta: a BYD piaci megjelenésével a többi autógyár már jelentősen csökkentette elektromos járművei árát. Tapasztalata szerint óriási a kereslet a kínai e-autóra.
Az ügyfelek bejönnek a szalonba, nem kérdeznek semmit, csupán rámutatnak a BYD-ra, és már fizetnek is. Döbbenetes!
– foglalta össze az autókereskedő.
Wang Chuanfu a BYD alapító elnöke – és a világcég teljes felső vezetése – Budapestre látogatott pénteken, 2024. február 23-án. Botka László, Szeged polgármestere az Indexnek azt mondta, hogy a többórás találkozón áttekintették a szegedi gyárépítés jelenlegi helyzetét. Az önkormányzat vállalta, hogy a 300 hektáros telephelyet az év végéig – három fázisban – át fogja adni. Március végéig az első 150 hektárt, a következő 130 hektárt szeptember végéig, a maradékot pedig december végéig.
Arra a kérdésre, hogy tervez-e autócserét, Botka László elmondta: már most is egy hibrid családi autójuk van, de szívesen vált.
A városháza és az önkormányzat szolgálati autói is elektromosak, és egészen biztosan BYD márkák lesznek
– tette hozzá Szeged polgármestere, aki kiemelte: a cégvezetés a pénteki tárgyaláson megerősítette, hogy a BYD a legmodernebb gyárát akarja Szegedre telepíteni, ahol a már ismert típusok mellett új modelleket is gyártani fognak.
Világszerte zöld autóipari forradalom zajlik
„Boldog új évet kívánok mindenkinek” – utalt a kínai újévre Michael Shu. A BYD Europe vezérigazgatója szerint egy egészen új év jött el cégük életébe is, amikor e-autógyárat kezdtek el építeni Szegeden. A vezérigazgató meggyőződése, hogy a magyarok szeretni fogják az itt gyártott autóikat.
Zöldautóipari forradalom van világszerte
– mondta Szijjártó Péter, aki szerint a globális gazdasági válság ellenére ez a szegmens szépen halad előre. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a BYD jelenleg az elektromosautó-gyártás „number one-ja”, és ezzel a beruházással is erősítik, hogy Magyarország e szegmens globális éllovasává váljon.
„A BYD Magyarország ötödik autógyára lesz” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, aki hozzátette: az utóbbi időben Kínából érkezett a legtöbb befektetés. Ez is azt bizonyítja – tette hozzá Szijjártó Péter –, hogy a keleti nyitás politikája helyes volt.
2025 végére gördülnek ki az első szegedi e-autók
Ahogyan arról az Index korábban már beszámolt, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD Szegeden építi meg első európai üzemét. A kínai cég korábban akkumulátorokat gyártott, majd betört az elektromos autók piacára is, ahol – megelőzve a Teslát – piacvezető lett.
A BYD Auto Hungary Kft.-t egyelőre komáromi székhellyel, 191 milliárd 855 millió forintos alaptőkével jegyezték be.
A szegedi önkormányzat 300 hektáros telephelyet biztosít a BYD-gyárnak. Botka László polgármester korábban úgy nyilatkozott, hogy 2024 végére adják át a lőszermentesített területet, ahol az ilyenkor előírt régészeti feltárásokat is elvégzik. A BYD tervei szerint 2025 végére már legördülnek az első e-autók a szegedi gyártósorról.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalhoz benyújtott tervek alapján eddig két gyártócsarnok alapozására kértek engedélyt a gyár tervezői.
A nagyobbik csarnok az autók karosszériájának formázására szolgálna 4 hektáron, míg a kisebbik egy könnyűfémes, kompozitanyagokkal foglalkozó üzem lenne, majdnem feleakkora területet elfoglalva. A két épület közvetlenül egymás mellett létesül, a nagyobbik mintegy 340 méter hosszú lesz.
A BYD a világ legjobban fejlődő járműipari cége
A BYD 2020 óta a világ egyik legnagyobb tempóban fejlődő járműipari cége, ami leginkább a megelőző évtized intenzív fejlesztésén alapul.
Az anyacégben 2008-tól tulajdonos a Berkshire Hathaway egyik leányvállalatán keresztül Warren Buffet amerikai milliárdos. Autóikat ma már akkumulátorral integrált saját moduláris platformra építik. Járműveik egyik különleges eleme a Blade Battery akkumulátor, amit a BYD-leányvállalat FinDreams gyárt.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)