A kommunizmus nem érte el a célját, a sok vértanú csak megerősítette az egyházat

Sebők Sándor, a Regnum Marianum papja vehette át a Hit Pajzsa díjat idén. Ezt az elismerést – amelyet február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján adnak át – azon élő egyházi személyek kaphatják meg, akik a kommunista diktatúra évtizedeiben is hűek maradtak hitükhöz, illetve magyarságukhoz.

A Rákosi- és a Kádár-korszakban minden egyház – leginkább a római katolikus – ellenséges szervezetnek számított.

A kommunista hatalom felszámolta az egyházi intézmények nagy részét, a szerzetesrendeket feloszlatták, a papokat, illetve a lelkészeket üldözték.

„A vallás ópium a nép számára. A vallás a szellemi pálinka egy neme, amelybe a tőkés rabszolgái belefojtják emberi mivoltukat, csak valamelyest is emberi létre való igényeiket” – írta Lenin még 1905-ben. A kommunista vezető követői így is kezelték a keresztény hívőket.

A kommunizmus évtizedeiben a rendszer ott akadályozta a fiatalok keresztény hitben való növekedését, ahol csak tudta. A papokról kompromittáló adatokat gyűjtöttek, és sokat közülük arra kényszerítettek, hogy jelentsenek az állambiztonsági szolgálatoknak.

Rákosi Mátyás vezetésével 1951-ben létrehozták az Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH), amelynek az volt a rendeltetése, hogy a kommunista államvezetés és az egyházak között közvetítsen. Kádár János – aki 1989-ben a halálos ágyán papért küldetett – 1963-ban hirdette meg az „aki nincs ellenük, az velünk van” programját.

Ezt követően javult az ország lakóinak életminősége, és Magyarország a „legvidámabb barakk” elnevezést érdemelte ki. A kommunista párt nyomása az egyházakon azonban továbbra is megmaradt. Például a II. vatikáni zsinatra (1962–65) kiutazó katolikus küldöttségek tagjai közül sokan a kommunista titkosszolgálat beszervezett ügynökei voltak.

Gyónás előtt mindig kérj bocsánatot!

Az ÁEH módszerét jellemezte, hogy a papokat állandóan áthelyezték másik településre, nehogy elmélyüljön a kapcsolat a lelki vezetők és a helyiek között. Így próbálták ellehetetleníteni Sebők Sándor munkásságát is, azonban tervük a visszájára fordult, a plébános „végigfertőzte a fél országot” – írja a Magyar Nemzet.

Sebők Sándor fóti plébános, a Váci Egyházmegye egykori családpasztorációs referense Budapesten született, Rákoskeresztúron. „A bátyám harcolt ’56-ban, 17 évig haza se mert jönni, Amerikában élt egészen haláláig” – elevenítette fel a családja történetét a plébános.

Ha kenyértörésre kerül a sor, első az Úr Jézus

– már kisgyerekként megtanulta ezt a fontos elvet. „Hetedikes voltam, amikor elkezdtek unszolni, hogy legyek úttörő, mert másképpen nem indítanak el szavalóversenyen. Pap lett, nem úttörő. Döntését máig nem bánta meg.

„Anyám mindig járt velünk misére, ő tanított meg arra is, hogy gyónás előtt kérjünk bocsánatot a családtagjainktól, mindenkitől, a két évvel fiatalabb öcsémmel egymástól is” – ezt már a Magyar Kurírnak nyilatkozta a plébános. „A papok – tette hozzá –, akiknek elmondtam, hogy én is pap akarok lenni, mellém álltak, segítettek.”

Lelki nagyüzem működött mindenütt

A fóti plébános a Piarista Gimnázium elvégzése után a Váci Egyházmegyébe jelentkezett, majd onnan Szegedre, végül 1970 őszén Verőcére került mint felszentelt káplán.

Szolgált Csongrádon és Lajosmizsén is. Utóbbi településen „egy lelki nagyüzem működött”: 470 hittanosa volt, öt tanyasi és négy falusi iskolában tanított rendszeresen. Mint mondotta: rendszeresen vitte a gyermekeket kirándulni és táborozni, a hittanórákon pedig rengeteg fiatalt tanított.

Az Állami Egyházügyi Hivatal áthelyeztette Kecskemétre, majd Abonyba, és végül kilenc évig Újpesten szolgált, ahol bekapcsolódott a Regnum Marianum életébe is.

Szerette a beatzenét, hatott rá. Mint mondta: azonnal felismerte, hogy a hívő fiatalság a saját hangján szólal meg benne. Azt tapasztalta, hogy ez a fajta zene vonzotta a fiatalságot.

Az országban nálam, Verőcén volt harmadik alkalommal spirituális beatmise. Először Abonyban mutatták be a Szilas-misét, másodszor az Illés együttes adott elő beatmisét a Mátyás-templomban. A harmadik beatmise pedig Verőcén volt. Emiatt helyeztek el innen kétévi szolgálat után

– magyarázta újabb kalandját az ÁEH-val. 1986-ben érkezett Fótra, ahol azóta is plébános.

Nincs nagy tolongás a damaszkuszi úton

„A kommunizmus nem érte el célját” – vélekedett a plébános, aki szerint a koncepciós perek, bebörtönzések, a sok vértanú csak megerősítette az egyházat. Az áthelyezésekkel is pont az ellenkezőjét érték el. 

Mint mondta, egy normális, szerves fejlődése volt viszont az egyházközségnek, azóta rengeteg fiatal család épült be a fóti egyházközségbe. Bár hozott új lehetőségeket a rendszerváltás, de azokkal együtt új kihívások is érkeztek: az elektronikus médiumok és a vallásos neveltetés hiánya.

A rendszerváltás után – folytatta a plébános – minden felgyorsult, és sok minden lekötötte a gyerekeket. Egyik tanítványát 2000-ben szentelték pappá. Akkor azt mondta neki: 

Irigyellek, mert nagyon izgalmas munkád lesz, de sajnállak, mert nehezebb dolgod lesz, mint nekem volt.

A Hit Pajzsa díjról szólva a Magyar Kurírnak elmondta: meglepődött, hogy őt választották. „Illusztris társaságba kerültem, úgy érzem, nem vagyok méltó Kerényi Lajos, László Gábor vagy Györgydeák Márton atyákhoz” – tette hozzá Sebők Sándor. Mint mondta: a nagy regnumiak összesen nyolcvanhat évet ültek 1950 és a rendszerváltás között. Hozzájuk képest őt csak piszkálgatták, helyezgették egyik helyről a másikra. Hála istennek – folytatta a plébános –, mert így „végigfertőzhette” a fél országot.

(Borítókép: Sebők Sándor fóti plébános beszédet mond a Fóti Római Katolikus Egyházközség Gondviselés Óvodája új épületének átadóünnepségén a település katolikus plébániatemplomában 2019. november 8-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)