Márki-Zay Péter bevenné a pártjába Magyar Pétert

2024.02.28. 21:41
Az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnökjelöltje elárulta, már a kapcsolatfelvétel is megtörtént Varga Judit volt férjével, akiről éppen kedden írta meg a sajtó, hogy egy párt alapításán dolgozik, amellyel el is indulna a júniusi EP-választáson.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt a vendég az Ultrahang YouTube-csatorna UltraVoks című podcastműsorának legutóbbi adásában, ahol többek között arról kérdezték az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnökjelöltjét, hogy ellenzékinek tartja-e Magyar Pétert, valamint hogy bevenné-e a pártjába. 

Márki-Zay a műsorban úgy fogalmazott, nem tartja ellenzékinek Varga Judit volt férjét, ugyanakkor szerinte ezt ő sem állítja magáról. 

Ő egy csalódott fideszes, aki kritizálja a Fideszt. 

Ennek ellenére szívesen bevenné a pártjába, igaz, ez nem csupán az ő döntésén múlik. Márki-Zay Péter elmondása szerint már a kapcsolatfelvétel is megtörtént:

Egy közös ismerősön keresztül kértem, hogy egy bizalmas üzenetet juttassanak el neki, hogy ha ő érdeklődik, akkor beszéljünk. 

Éppen kedden írt arról a 444, hogy Varga Judit volt férje egy ideje új politikai formáció létrehozásán dolgozik a háttérben, amelyhez egy kis, már bejegyzett pártot is felhasználna, amellyel akár a közelgő európai parlamenti választáson el is indulna.

Kapcsolódó
Magyar Péter pártot gründol, az EP-választáson is indulna

Magyar Péter pártot gründol, az EP-választáson is indulna

Úgy fest, politikai ambíciók fűtik Varga Judit volt férjét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is

A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is

175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.

3 perce

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

1 órája

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

55 perce

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

32 perce

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

6 órája

  • Címlapon
Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén

Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén

A fénykép beküldője végül nem részesült díjazásban.

1 órája

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Címlapon
Kerkez Milos óriásit sprintelt, majd gyönyörű gólpasszt adott a Bournemouth bajnokiján

Kerkez Milos óriásit sprintelt, majd gyönyörű gólpasszt adott a Bournemouth bajnokiján

A magyar válogatott játékost foglalkoztató csapat kétgólos előnyből hullajtott pontokat.

1 órája