Ki volt Sulyok Dezső, a köztársasági elnök nagyapjának bátyja?

Sulyok Tamás államfő rokona, Sulyok Dezső 1897. március 28-án a Veszprém vármegyei Simaházapusztán született mélyen hívő katolikus családban. Apja molnár volt. Szüleit kilencéves korában elveszítette, ezért nagybátyja nevelte fel. Nyolc évig a pápai bencés gimnáziumban tanult, ott is érettségizett. Az első világháborúban az olasz és az orosz fronton harcolt. Hazatérve csendőrtiszti tanfolyamra jelentkezett. A Tanácsköztársaság alatt hadnagyi rangban a pápai karhatalom közbiztonsági előadója, a kommün bukása után csendőrparancsnoka volt. Két év után kilépett a csendőrség kötelékéből.

Felekezeti villongás

1920-ban kezdte meg jogi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Az ügyvédi szakvizsga letétele után, 1924-ben Pápán nyitott ügyvédi irodát. Gergely Jenő vallástörténész szerint a fiatal ügyvéd első közéleti fórumai a Pápán működő katolikus egyesületek, szervezetek voltak, és úgy tűnt akkor, hogy számos pályatársához hasonlóan ezek számára is az országos kereszténypárti politikába való „belépőként” szolgálnak. Nem így történt, annak ellenére, hogy a katolikus egyháznak mindig is hű fia maradt.

1926-ban belépett a kormány politikáját támogató Keresztényszocialista Pártba, ahol öt éven át volt választmányi tag. 1931-ben egy időre visszavonult az országos politizálástól. Ennek hátterében az állt, hogy Pápán konfliktusba került a pártjával. Ő volt ugyanis a választókerület választási bizottságának elnöke, míg a keresztény párt jelöltje az a Szabó József szakszervezeti vezető volt, aki 1919-ben és utána – legalábbis Gergely Jenő szavai szerint – „a kurzuskereszténység egyik legharsányabb, a szélsőjobboldal felé húzó alakja” volt. Állásfoglalása befolyásolta, hogy Szabó végül is megbukott a protestáns kormánypárti jelölttel szemben.

A városban a politikai küzdelem felekezeti villongássá fajult. Ezért írta Sulyok a helyi lapban, hogy a választási küzdelem meg nem engedett térre, a vallás terére is átcsapott. Bírálta a keresztényszocialistákat, akik a vallást akarják felhasználni egyéni érdekeik érvényesítéséhez. Kiállt amellett, hogy vallási alapon nem szabad politizálni, mint ahogyan azt a keresztény pártiak teszik. Mivel álláspontjával megkérdőjelezte a politikai katolicizmus létjogosultságát, távoznia kellett a Keresztényszocialista Pártból.

„Kié is ez az ország?”

1935-ben újra csatlakozott a kormánypárthoz, de a választásokon csak nem hivatalos jelöltként indították. Ennek ellenére a Magyar Élet Pártja hivatalos jelöltje előtt Pápán országgyűlési mandátumot szerzett. A szavazás után, csalódva Gömbös Gyula miniszterelnök politikájában, másodszor is távozott a kormánypártból.

A Független Kisgazdapártba belépését és az FKGP parlamenti frakciójához való csatlakozását egy vezércikkben indokolta meg 1937. január 30-án: „Nálunk mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, kié is ez az ország? Hogy a feudális nagybirtok nem ura többé ennek az országnak, különösen nem, amióta mindennap százszor és ezerszer szemünk előtt feledkezik meg nemzete iránti kötelezettségeiről, arról, mire kötelez a közzel szemben a nagy vagyon. Erkölcsileg nem is kétes értékű módon fecsérli el nagybirtokosaink igen nagy része, különösen fiatalabb nemzedéke, a nemzet naggyá tételére hivatott jövedelmeit és olyan egyéni életmódot folytat, amely szégyent hoz történelmi nevére.”

De nem ura az országnak az ingó nagytőke sem, amely a maga rablógazdálkodását azzal vásárolja meg, hogy időnként erkölcstelenül eltékozolt közpénzek pótlására százezreket nyom titokban a megszorult kormányok zsebébe és választásokat finanszíroz, amelyeknek nincs más célja, mint az éppen hatalmon lévő néhány ember uralma érdekében az ország népét elütni valódi akarata megnyilvánításától. De nem ura az országnak az a szent bürokrácia sem, amely a minisztériumi hierarchia árnyékában el terebélyesedve azt képzeli, hogy itt minden virág csak neki nyílik

– írta Sulyok Dezső.

Kiállt az antiszemitizmus ellen

Az 1938-as első zsidótörvény beterjesztése előtt, de már Ausztria német bekebelezése után, parlamenti felszólalásában határozottan kiállt az antiszemitizmus ellen:

Az én felfogásom ugyanis az, hogy az a helyzet, amelyet a zsidók Magyarországon ma elfoglalnak, különösen három irányban predominál: a gazdasági életben, a sajtóban és a színházi kultúra terén, de ezeket a pozíciókat a zsidóság nem vette el senkitől. Amikor a zsidóság ezeket a pozíciókat magának megteremtette, akkor nem a másét vette el, hanem ezeket a pozíciókat ő maga csinálta. Ha a Kohnerek nem lettek volna, ha a Kornfeldek nem lettek volna, akkor esetleg a nagy magyar bankok, vagy a nagy magyar iparvállalatok sem jöhettek volna létre, mert most retrospektív szemlélettel nyugodtan állíthatjuk, hogy mások ezeket nem csinálták volna meg helyettük. Véleményem tehát az, hogy a zsidóság nem a másét vette el, hanem munkájával alkotott bizonyos értékeket, amelyek ma a nemzet közkincsei, és amelyek ma ennek a nemzetnek általános gazdasági és kulturális javait képezik.

1938-ban ő interpellált a jobbra tolódó Imrédy Béla zsidó származása ügyében, ami miatt a miniszterelnök lemondásra kényszerült. Nem szavazta meg a második zsidótörvényt sem.

Ellenezte Imrédy halálbüntetését

1942–43-ban főhadnagyi rangban szolgált az orosz fronton. Hazaérkezését követően részt vett a Kállay Miklós miniszterelnökhöz benyújtott háborúellenes memorandum kidolgozásában. 1944 áprilisában letartóztatták és Nagykanizsára internálták. Fogságából – neje közbenjárására – Mindszenty József veszprémi püspök segítségével szabadult ki 1944 júniusában. Mindszenty nyilván hallott pápai katolikus közéleti tevékenységéről, és miután a város a veszprémi egyházmegyéhez tartozott, kézenfekvő volt, hogy a család a főpásztorhoz fordult segítségért.

A Vörös Hadsereg bevonulását a német megszállással találta hasonlatosnak. 1945 áprilisától fél évig Pápa polgármestere és rendőrkapitánya volt, majd két évig a Pénzintézeti Központ elnöke. 1945 augusztusában bekerült az FKGP Országos Intézőbizottságába. 1945 júniusától az Ideiglenes Nemzetgyűlés, októbertől a budapesti törvényhatósági bizottság, novembertől a Nemzetgyűlés tagja.

1945 novemberében vállalta Imrédy Béla perében a politikai ügyészi feladatot. Elvi okokból azonban nem kért halálbüntetést, fellebbezett is ellene, de érveit nem vették figyelembe.

Megvétózták a kormányfői jelölését

A Magyarország államformájáról szóló törvényjavaslatot 1946. január 30-án ő terjesztette elő a Nemzetgyűlésben mint a közjogi és alkotmányjogi bizottságának előadója. Úgy vélekedett, hogy a törvényjavaslattal demonstrálni kell „a magyar nemzet egységét ebben a kérdésben és meg kell teremteni a belső megnyugvás elindításához a legszükségesebb alapot”. Az 1946. évi I. törvénycikket január 31-én fogadták el.

Társaival március 15-én megalakították a Magyar Szabadság Pártot, amelynek elnökévé választották.

A kommunisták meg akarták szüntetni a Magyar Szabadság Pártot, és meg akartak szabadulni tőle. Ezért, amikor feloszlatták a Nemzetgyűlést, és új választásokat írtak ki, azt találták ki: nem lehet parlamenti képviselő, aki a Nemzeti Egység Pártjának képviselője vagy képviselőjelöltje volt. Jól tudták, hogy ő három hónapig, 1935-ben tagja volt a Nemzeti Egység Pártnak. Ezzel a formulával, amit az utca embere lex Sulyoknak nevezett el, ellehetetlenítették a magyarországi politikai pályafutását.

Bírálta a rendőrállamot

De nem maradt néma. Nagy Ferenc kormányának puccsszerű megbuktatása után, 1947. június 12-én, a Nemzetgyűlésben elmondott beszédében rendőrállamnak minősítette a kialakult politikai rendszert:

Rendőrállammá alakultunk át, valóságos rendőrállammá, ahol a rendőrség befolyása nemcsak a közéletre, hanem az egyes emberek magánéletére is elviselhetetlenül ránehezedik és súlyosodik.

Az Andrássy út 60. helyett az emigrációt választotta: 1947. augusztus 14-én elmenekült az országból. Nem telt el két hónap, október 7-én megfosztották állampolgárságától. Az Egyesült Államokban telepedett le. 1948–1950 között az Amerikai Magyar Népszava szerkesztője volt.

Életének 68 évéből kerek ötvenet Pápán és környékén, valamint Budapesten, míg tizennyolcat emigrációban töltött. 1965. május 18-án hunyt el New Yorkban.

Sulyok véleménye Sulyokról

Politikai rehabilitálása csak néhány évvel ezelőtt kezdődött meg. 2017-ben, emigrálásának 70. és születésének 120. évfordulóján alakult meg a Sulyok Dezső Emlékbizottság, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a politikus több részletben fellelhető hagyatékát összegyűjtse és egy helyen kutathatóvá tegye.

A kisgazdapárti politikus emlékére 2018. február 26-án konferenciát rendeztek az Országházban, amin felszólalt a távoli rokon, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság akkori elnöke is, aki többek közt kijelentette:

A 20. század elejének történelmi viharai közepette Sulyok Dezső korát két emberöltővel megelőzve állt ki a szabadságjogok, a demokratikus választójog és az igazságosabb teherviselés eszméi mellett. Tette mindezt egy olyan időszakban, amikor két, velejéig bűnös diktatúra, a sztálini Szovjetunió és a hitleri Harmadik Birodalom egymással versengve, illetve egymást váltva újra és újra kiszorították az életet az időnként erőre kapó magyar nemzeti demokratikus törekvésekből.

Az előadó szerint Sulyok Dezső egyszerre volt a kisembereket védő és szolgáló vérbeli ügyvéd, illetve a demokratikus, népakaraton alapuló közélet harcos szereplője, olyan ember, akinek a munkássága során az érdekek értékekké tudtak nemesedni. „Kisgazda színekben politizáló államférfiként határozottan kiállt az antiszemitizmus ellen” – hangsúlyozta Sulyok Tamás.

Ugyanezen a napon Trócsányi László akkori igazságügyi miniszter első alkalommal adta át a Sulyok Dezső-emlékérmet, amelyet minden évben, a politikus születésnapján köztiszteletben álló jogászi és a demokratikus jogállamiságért kifejtett tevékenység elismeréséül adományoznak.

(Borítókép: Sulyok Tamás a parlamentben 2024. február 26-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)